A születésszám az év nyolc hónapjában emelkedett, februárban és októberben valamivel kevesebb gyermek jött világra az egy évvel korábbihoz képest. A növekedés áprilisban (9,5%) és júniusban (5,5%) volt a legnagyobb mértékű. Összességében az év első tíz hónapjában született gyermekek száma 1 979-cel, 2,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A romló tendencia a házasságkötések számában is megjelenik. A házasságkötések száma az év első hat hónapjában folyamatosan felülmúlta az egy évvel korábbit, azonban a (csúcsidőszaknak számító) július-szeptemberi hónapokban kismértékben, majd októberben jelentősen, 9,8%-kal elmaradt attól. Természetesen a hullámzó demográfiai számokból nem kell még messzemenő következtetéseket levonni. Az idei év kétarcú lesz abból a szempontból, hogy az év egészében jobb átlagos számokat láthatunk majd, mint 2013-ben. Ugyanakkor az év második felében megfigyelhető romlás miatt bizonytalanok lehetünk a tekintetben, hogy mennyire tartós ez a folyamat. A kormányzat gyerekvállalást ösztönző intézkedései egyelőre nem válltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a második fél év demográfiai adatai azt sugallják, hogy nem nagyon indult el ez a folyamat. Az év első 10 hónapjában több mint 27 ezer fővel lettünk kevesebben, ez alapján sajnos biztosra vehető, hogy idén is 30 ezer fő felett lesz a népességfogyás Magyarországon. Igaz, a fogyás mértéke elmarad majd az előző évi 38 ezer főtől, ami elsősorban a 2014 első felében megindult javuló demográfiai folyamatok eredménye. Sajnos a biztató folyamat az év második felében tehát megtört.

A hungarista nemzet- és létszemlélet szerint

"Legszebb magyar ellenállás a bőséges gyermekáldás!"



Bíró Dalma