Hídfő.net.ru | Victoria Nuland
Victoria Nuland, az Egyesült Államok eurázsiai ügyekért felelős külügyi államtitkára kijelentette, hogy a továbbiakban fokozott nyomást fognak gyakorolni Magyarországra, Görögországra és Ciprusra, amiért a politikai vezetők ellenzik az oroszellenes szankciókat.
Az amerikai kormány a jövőben fokozott nyomást akar gyakorolni azokra az európai országokra, melyek szembe mernek szállni az oroszellenes szankciókkal, amiket Washington az Európai Unióra erőltet. Nuland egy keddi szenátusi meghallgatáson kijelentette, hogy ezekkel az országokkal még "nincs komoly probléma", néhány nyilvánosan is kimondott ellenkezést leszámítva támogatják a szankciókat. Emellett azonban azt is kijelentette, kifejezetten amiatt utazik az említett három országba, hogy "tisztázza a kérdést".
Nuland szerint Oroszország "még több földet akar szerezni", az ukrán helyzet kapcsán csak olajat önt a tűzre, emiatt rá fogja venni az európai országokat, hogy további szankciókat szavazzanak meg Oroszország ellen. Nuland szerint Oroszország a felelős azért is, hogy a minszki megállapodás nem lett maradéktalanul betartva.
Nyíltan látható tehát az a külpolitikai irányvonal, amit az Egyesült Államok globális szinten folytat: Nuland arra próbálja rávenni az úgynevezett szövetséges országokat, hogy gazdasági problémák okozására törekedjenek egy térségi országgal szemben. Napokkal ezelőtt az Egyesült Államok arra is felszólította hazánkat, hogy vegyünk részt az Iszlám Állam elleni harcban. Ahelyett, hogy az amerikai kormány építő jellegű nemzetközi együttműködésekre törekedne és a szövetséges országokat egyenrangú félként kezelné, károkozásra akar felhasználni minket, és háborúba sodorna. Az Iszlám Állam elleni beavatkozásról egyébként tudni kell, hogy az iraki kormány jelenleg azzal vádolja a nyugati országokat, hogy ők pénzelik és látják el fegyverrel az említett terrorszervezetet. Ez a katonai beavatkozás hátteréről és kockázatairól is igen sokat elárul.

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/11/nuland-agyutoltelekkent-es-gazdasagi-karokozasra-hasznalna-magyarorszagot