china_depression_a
Az elmúlt hetekben sok szó esett a dollár, mint tartalékvaluta hanyatlásáról és Oroszországnak, Kínának, illetve a többi BRICS nemzetnek ebben betöltött szerepéről. Írtunk arról, hogy a két potenciális versenytárs talán éppen ezért halmozza hihetetlen sebességgel aranytartalékait.
Akinél a pénz, vagy jelen esetben az arany, az írja a szabályokat. Hiba lenne tehát azt gondolni, hogy Kínával nem kell számolnunk, hiszen évek óta komoly erőfeszítéseket tesz aranykészletei növelésére.
Március 9-én pedig olyan hírek érkeztek, amelyek szerint Kína akár idén szeptemberben megadhatja a kegyelemdöfést a dollárnak. A Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaság, azaz a SWIFT kínai változata elkészült és az előrejelzések szerint 2015 harmadik negyedévére 100 százalékosan üzemképes állapotba kerülhet, ami azt jelenti, hogy a világ onnantól kezdve a dollár kihagyásával kereskedhet a jelen legnagyobb gazdaságával.
„RMB: Új választási lehetőség; A világvaluta”
„RMB: Új választási lehetőség; A világvaluta”
Simon Black, a Sovereign Man szerkesztője például arról számolt be, hogy Bangkokba érkezve egy olyan óriásplakát fogadta a repülőtérről a városba vezető úton, ami a renminbi világvaluta státuszát hirdette:
„RMB: Új választási lehetőség; A világvaluta”
Kína úgy gondolja, hogy övé a jövő és ezt nem habozik a világ tudtára adni.
Egyre több nemzet és multinacionális vállalat próbálja úgy pozícionálni magát, mint aki a renminbi világvaluta státuszra emelkedésére számít.
A McDonalds renminbiben bocsát ki kötvényeket és számos szuverén állam rendelkezik renminbi adóssággal, beleértve az Egyesült Királyságot is.
Emellett persze érdemes észben tartani, hogy a gazdasági helyzet soha sem jellemezhető egy egyenes vonallal és bár a hosszú távú kilátások elég egyértelműnek tűnnek, Kína jelenleg szintén komoly bajban van, hiszen az adósságlufi ott is a kidurranás előtt áll és a gazdagok minden erejükkel próbálják kimenteni pénzüket az országból.
Sokan úgy gondolják, hogy Kína arra készül, hogy mire valutája készen áll a globális tartalékvaluta szerepre, elegendő arannyal rendelkezzen, azt pedig még valószínűbbnek tartják, hogy aranyfedezetű, nemzetközi akkreditíveket, más néven okmányos hiteleket bocsát majd ki:
A Reuters arról ír, hogy Kína nemzetközi fizetési rendszere, amit az egyszerűség kedvéért Kínai Nemzetközi Fizetési Rendszernek (CIPS) neveztek el, már szeptemberben vagy októberben működésbe léphet.
A Reuters szerint a rendszer bevezetésével a legnagyobb akadály gördül el a jüan nemzetközivé tétele elől és a költségek és a feldolgozási idő csökkentésével jelentősen megnövelheti a kínai valuta használatának mértékét.
A CIPS rendszer egy igazi szupersztrádát hoz létre a jüan számára az eddigi toldott foldott hálózatok helyett. (ZeroHedge)
Kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt Kína eurázsiai szövetségese, Oroszország is létrehozta saját SWIFT alternatíváját, részben a szankciókra adott válaszként, részben pedig azért, mert kiderült, hogy az NSA a SWIFT rendszeren áthaladó üzeneteket is megfigyeli.
Amúgy a teljes mértékben fiat valuták átlagéletkora 30 év, amit a dollár már 10 évvel túllépett. Ezt pedig kizárólag az olajkereskedelemben betöltött szerepének köszönheti. Az adósságban úszó pénzrendszer talán ismét készen áll egy szilárdabb alapokon álló valutára és úgy tűnik, hogy Kína hat hónapon belül képes lesz felkínálni egy ilyen alternatívát.

http://idokjelei.hu/2015/03/kina-mar-oriasplakatokon-hirdeti-a-juan-vilagvaluta-szerepet/