Bejelentette a görög igazságügyi miniszter, hogy készen áll utasításba adni a Legfelsőbb Bíróságnak egy rendeletet, ami felhatalmazná Athént arra, hogy német állami tulajdonú vagyont foglaljon le Görögországban.
Hídfő.net.ru | Nikosz Paraszkevopolusz
A német vagyonok államosítása részét képezné annak a kompenzációnak, amit a görög kormány jelenleg követel Németországtól a náci megszállás miatt. Nikosz bejelentése részét képezi annak a vitának, ami Athén és az eurócsoport közt van folyamatban; Görögország hajlandó engedékenyebb lenni a hitelprogram újratárgyalásakor, de a Ciprasz-kormány nem engedi, hogy Brüsszel az új görög kormányon nyerészkedjen, így ők is benyújtották azokat a követeléseket, ami a kamat formájában kicsalt összeget visszafolyatja a görög állami költségvetésbe.
Az igazságügyi miniszter emlékeztet, hogy még érvényben van egy 2000-ben hozott bírósági rendelet, ami lehetővé teszi német állami vagyon lefoglalását az áldozatok hozzátartozóinak támogatása céljából. Az akkori rendeletet egy a német megszállóknak ellenálló görög falu lakosságának teljes kiirtása kapcsán hozták. Az igazságügyi miniszter emlékeztet arra, hogy Distimo területén a németek több mint 200 görög civilt lőttek agyon egy megtorló akció részeként, amiért a falu néhány lakosa partizánakciókban vett részt és ellenállást fejtett ki a megszálló erőkkel szemben.
Paraszkevopulusz a görög Mega TV-nek nyilatkozva kijelentette, ő készen áll aláírni a német vagyonok államosításához szükséges dokumentumokat, ha Berlin nem hajlandó önként visszatérni a tárgyalóasztalhoz és rendezni a háborús jóvátétel kérdését.

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/11/gorogorszag-allamosithatja-nemet-vagyonokat