Vígjátékot ígértek – drámát vetítettek! Nekünk!

Az előző ciklus elején a Fidesz-kormány számos ígérettel állt elő. Azóta eltelt négy év, és a magyar gazdaság állapota egyáltalán nem tükrözi azt, hogy ezek az ígéretek, vagy inkább jóslatok megvalósultak volna. Szerencsére ebből az időből számos dokumentum áll rendelkezésre (például a Széll Kálmán Terv, vagy korábbi konvergencia programok), amelyek segítséget nyújtanak abban, hogy összehasonlítsuk, mit is remélt 2014-re a kormány, és ebből mi valósult meg.

A számok és az adatok nem azt mutatják, hogy bármi is megvalósult volna a kitűzött célok közül. Ahol pedig meglepően “jól” teljesített a kormány, ott általában ehhez az eredményhez a trükközés is hozzájárult. Mindenesetre ha csak a legfrissebb szegénységi adatokat vesszük figyelembe, akkor jól körvonalazódik, hogy az elmúlt négy évben a kormánynak nem sikerült leküzdenie a magyar gazdaság betegségeit, és egyáltalán nem teljesítünk jobban 2010-hez képest.

Ígérgetés az volt

Nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy az elmúlt 10 év (2004-2014) Magyarország elvesztegetett 10 éve, és ebbe nemcsak a Gyurcsány-kormány téblábolása és gazdasági ámokfutása, hanem a második Orbán-kormány semmittevése és rossz célokra épülő gazdaságpolitikája is hozzájárult.

2010-ben sokan remélhették, hogy a kétharmad erejével sikerül valamiféle gazdasági áttörést elérni, 4 év után azonban az látszik, hogy a sok ígéretből gyakorlatilag semmi sem valósult meg. A “Magyarország jobban teljesít” nem több egy egyszerű propaganda szövegnél. Miközben sokan előálltak már jó javaslatokkal, vagy éppen mentőövvel, a Fidesz még mindig abban a hitben él, hogy Magyarország úgy halad előre, mint egy elsüllyeszthetetlen gyorsnaszád.

Ennek egyik jelképe az újraiparosítás meghirdetése volt, ami megint egy jól hangzó ígéret azok számára, akik nem rendelkeznek alapvető közgazdasági ismeretekkel. Miniszterelnökünk Európa legiparosodottabb országát szeretné létrehozni hazánkból, amellyel a “nagy sikerű” Romániát taszíthatnánk le erről a trónról. Valójában az egy főre eső nemzeti termék annál magasabb, minél nagyobb a szolgáltatószektor aránya az adott országban. Többek közt ezért is totális tévút az orbáni újraiparosítás vágyálma.

Lássuk tehát, hogy milyen számokat mondott a kormány, és ebből 2014-re mi valósult meg.

Munkaerőpiac:

Nagy valószínűséggel még senki sem felejtette el Orbán Viktor 1 millió új munkahelyről szóló 2010-es beszédét, amely sokak számára megmosolyogtató lehetett, hiszen a rendszerváltás utána legszebb időszakban is (1997-2003) is távol állt a magyar foglalkoztatás az 5 milliós számtól. Időarányosan ez azt jelenti, hogy az elmúlt 4 év alatt 400 ezer új munkahelynek kellett volna létrejönnie.

Ha a legfrissebb KSH-adatokat nézzük a foglalkoztatásról, akkor nem is állunk olyan távol ettől a számtól, összehasonlítva a négy évvel ezelőtti hasonló időszak adatával. A statisztika alapján 344 ezer fővel több a foglalkoztatott, és a munkanélküliség is csak 7,1 százalék (ami 7 éves negatív csúcs), csakhogy az ördög a részletekben rejlik.

Logikus, ha az 1 millió új munkahely (időarányosan pedig a 400 ezer új munkahelyet) úgy képzeljük el, hogy ez a termelő, vagy a szolgáltató szektorban jön létre, hiszen a munkaerő hozzáadott értéke itt érvényesül legjobban. Ha kiszűrjük a közmunkásokat (minimum 200 ezer fő) és a külföldön dolgozókat, akkor már közel sem ilyen szép a statisztika. A valós szám valahol 100 ezer fő körül lehet, ennyi új munkahellyel büszkélkedhet valójában a kormány. Ez az eredmény azonban korántsem meglepő a válság utáni kilábalási időszakban.

Növekedés:

Sokan emlékezhetnek még Matolcsy György 6-7 százalékos GDP-növekedési álmáról, az MNB jelenlegi elnöke ugyanis ezekkel a számokkal rukkolt elő még az előző kormányzati ciklus elején. Valahol, valami azonban félresiklott, hiszen a magyar unortodox gazdaságpolitika atyjának terve nemhogy nem valósult meg, hanem a Fidesz előző kormányzati ciklusának első két évében például egyáltalán nem volt növekedés, pedig már akkor is 3-4 százalékkal kellett volna száguldania a gazdaságnak.

A nagy álom annyira nem valósult meg, hogy 2012-ben például recesszió volt. Az összességében 10-15 százalékos növekedés álmából pedig jó, ha 4 százalék összejön 2014 végére. Ez a viszonylag kedvezőnek mondható adat is csak az idei évnek köszönhető. Ha idén nem pörögtek volna fel az állami megrendelések, és ezzel együtt az uniós források lehívása, akkor a 10-15 százalék helyett 2-3 százalék lenne a 4 év gazdasági növekedés. Ez pedig korántsem bízható a következő 4 évre nézve tekintve, hogy 2015-16-ban jóval kevesebb uniós forrás áramlik majd hazánkba (Az Unió 7 éves költségvetési ciklusokban gondolkodik, ezeknek mindig a végén gyorsulnak fel a kifizetések, 2014-ben ér véget a mostani ciklus).

Államadósság:

Talán még ennél is jobban félrement az adósságkezelés. Matolcsy György 2011-ben még úgy tervezte, hogy a magyar államadósság 2014/15-re 65-70 százalékra süllyedhet a GDP arányában. Ehhez képest az utolsó adatok alapján a magyar államadósság 83 százalék, és az év végén a kormánynak különböző trükköket kell bevetnie ahhoz, hogy a tavalyi 79 százalékos szint alá vigye az adósságot. Még ha ez össze is jön, akkor is legalább 10 százalékponttal leszünk távol Matolcsy céljától, ami már nem magyarázható a forintárfolyam mélyrepülésével (ne felejtsük el, hogy ebben vaskos szerepe volt a kormánynak is).

Költségvetés:

A költségvetésnél már sokkal jobb a helyzet, mind a Konvergencia Programban, mind a Széll Kálmán Tervben szereplő számok teljesültek, igaz 2014-ben a vártnál valamivel magasabb lehet a hiány a kiköltekezés miatt (de még így is 3 százalék alatt lesz). Ehhez viszont rengeteg ad hoc-intézkedés kellett, és nem kevés megszorítás.

2012 például sokak számára emlékezetes év maradhat, a kormány ugyanis kéthetente jelentette be az újabb és újabb csomagokat annak érdekében, hogy a hiánycél teljesüljön. Jövőre pedig újabb adók tömkelegével erősít be a kormánypárt.

Adóztatás:

Az adórendszerben számos átalakítás történt, és ennek fényében a Nemzetgazdasági Minisztérium nyugodt szívvel jelentette ki, hogy az adóterhelés csökkenni fog. 2011-ben ez is megvalósult, azóta viszont korántsem ilyen jó a helyzet. Hiszen a magyar adórendszer nemcsak a személyi jövedelemadóból áll (itt sem csak csökkentés volt, hiszen az adójóváírást például kivezették), hanem számos új adóból, amelynek a kulcsát megemelték (például áfa), vagy éppen a Fidesz által bevezetett új ágazati különadókból, amelyeket a szolgáltatók nyilvánvalóan áthárítanak (bankadó,tranzakciós adó, telefonadó, médiaadó és még hosszasan lehetne sorolni).

Az adórendszerrel kapcsolatban pedig sohasem lehetünk biztosak semmiben sem. Cséfalvay Zoltán például 2012-ben azt mondta, hogy nem lesznek új adók, ehhez képest azóta bevezették a tranzakciós adót, a média adót, illetve belebegtették az internetadót, amely hatalmas tüntetésekhez vezetett.

De nemcsak az egyre bonyolultabb adórendszer miatt vakarhatják a fejüket a vállalkozások, hanem a meg nem valósult adminisztrációs tehercsökkentés miatt is.

Hogyan tovább?

Az álmok kergetésével továbbra sem hagyott fel a kormány. Ötmillió foglalkoztatottat szeretnének az évtized végére, de az nem derült ki, hogy hogyan. A végtelenségig mégsem lehet növelni az egyébként létminimum alatt tengődő, ötvenezer forintos bérből élő közmunkások számát. Az újraiparosítást már korábban kielemeztük, ahogy azt is megírtuk, hogy a mesterségesen fenntartott növekedés sem fog örökké tartani.

Egyelőre az előző ciklushoz hasonló nagy ígéretek és jóslatok elmaradtak, de biztosak lehetünk abban, hogy valaki ismét elő fog olyan számokkal állni, amelyek aztán 2018-ban majd távol állnak a valóságtól. Ígéretek helyett teljesítményre lenne szükség, az egyre nagyobb szegénység pedig nem azt támasztja alá, hogy a kormányzati gazdaságpolitika mögött teljesítmény lenne.
(tenytar)

Bal-Rad komm: “…Valójában az egy főre eső nemzeti termék annál magasabb, minél nagyobb a szolgáltatószektor aránya az adott országban. Többek közt ezért is totális tévút az orbáni újraiparosítás vágyálma…” – ebben a mondatban viszont van egy hatalmas neoliberális csúsztatás. A szolgáltatószektor teljesítménye ugyanis arányban kell(ene) hogy legyen az ipar – és más értékteremtő gazdasági ágazatok – teljesítményével. Hiszen a szolgáltatóágazat produktumát csak egy jól működő termelő gazdaság jövedelme képes megfizetni.

ORSZÁGUNKBAN viszont hazai tulajdonú, értékteremtő termelő ipari és mezőgazdasági ágazat – ugyebár – nincs! Ami van, az viszont csak külföldi tulajdonú, magyarországi (!) gyárak – üzemek. Akárcsak a szolgáltatóágazat túlnyomó többsége!

Ráadásul bármilyen ágazatot is nézünk, a tulajdonosok a képződött nyereséget ki is viszik az országból.

Ennélfogva tehát HAZÁNK kizárólag a spekulánsok játéktere! És mivelhogy a “gazdaság” zömét ők tartják kézben – zsebben, ők diktálják a ritmust is. Ami viszont a legritkább esetben egyezik meg a mi ritmusérzékünkkel! A kormányéval persze… – de hát a kormány az más!

A kormányaink (a mindenkoriak) más filmet néznek! Amit nekünk vetítenek, az vígjátékként van elővezetve! És nem értjük, hogy miért zokogunk a végén?

Hogyan tovább? Van ELKÉPZELÉSÜNK! De az biztos: JELENLEGI POLITIKAI ELITÜNNKEL CSAK BUKUNK! ŐK nem! Csak MI!