2014. december 1., hétfő

Donbasszi hajnali összefoglaló

Donbassz most lefutott hétvégéjének leglátványosabb eseménye a “Fehér Konvoj VIII.” kimálházása volt. 100 darab kamion közül 60 Donyeckben, 40 pedig Luhanszkban rakodott le. Tegnap késő délután már ismét az oroszországi Rosztov – régió területén voltak a kirakodott teherautók. Ma délután pedig indul Noginszkból a kilencedik segélykaraván.
kar
Havazott tegnap erőteljesen Donbasszban. Nincs ebben semmi szokatlan. A kijevi propaganda által elterjedt közhiedelemmel ellentétben viszont kezd Donbasszban megjelenni a fogyasztói árualap az üzletekben. Még ha azt feltételezzük is, hogy ennek is van propagandaíze, és valószínűsíthető hogy talán nem is minden donbasszi településen a mellékelt képeken látható árubőség a jellemző, azért az látható: kezd a donbasszi háborús kabinet belerázódni a közellátás megszervezésébe, és folyamatossá tételébe.
hav1 hav2 hav3 hav4 hav5 hav6 hav7 hav8
Nyalókakirály latorhordája kezd fejfájást okozni a népköztársasági erőknek. A brigantik a “sötétben minden tehén fekete” fölismerésre alapozva Újoroszország szimbólumaival “díszítik” harci – elsősorban is páncélos – technikáikat és járműveiket. Jelen körülmények között a miliciák felderítése még képes jelezni ezek várható felbukkanásának viszonylag pontos helyét és idejét. Ma reggel Peszkiben lobogóztak föl nyolc latortankot. Ez a gyakorlat ékesen bizonyítja a kijevi latorhatalom aljas, bármire kész szándékait.
Ma hajnali négy órakor a valcmanista latortüzérség meglehetősen gusztustalan cselekedetre vetemedett – már ha ki lehet bármit is emelni bérgyilkos cselekedeteik közül. A Donyeckhez közeli Georgijevka ortodox temlomát lőtték rommá! Csak azt!
Egy másik pribékbanda Donyeck “Textilscsik” – kerületét bombázta mára virradóan. Szerencsére CSAK további anyagi károkat okozva, és további lakóépületeket romba döntve.
Csjernuhinoban éjjel kettő órakor kezdődtek összecsapások mára virradóan. A tudósítás “áll a bál” Csjernuhinoban.
A Luhanszk előtti 31. számú latorposztot ha nem is nagy intenzitással, de egész éjjel lőtte a népköztársasági erők tüzérsége.
Mára virradóan latorbelövések érték több alkalommal is Dokucsjevszket.
Krasznüj Pahar és Pobjeda között a vasútvonalatt lőtte Valcman tüzérsége.
Zaszjadka bányaüzem felszíni létesítményeit egy késő esti latortüzér – attak rongálta meg végzetesen.
Kirovban éjfél tájban csapódtak be a lakótelepekre a kijeviek tüzérségi gránátjai, egy civil halálát okozva.
Frunze sem aludhatott nyugodtan mára virradóan. Sem!
Tegnap késő este Osztroje közelében két latortankot és legénységét küldte el aludni a milicia.
Lopaskinonál négy “Ural” és rakományuk esett latoregyedestől egy milicista csoport rajtaütésének áldozatául.
Sztanyica Luhanszkaja határában éjfél után likvidáltak a népköztársaságiak egy búnbandát. Aknavetőkkel kívántak hosszú álmodást a latroknak.
A Krasznogorovka, Krimszk, Malaivanovka és Avgyejevka környéki latortáborokban is nyugtalanul telt el az éjszaka. A népköztársasági erők tüzérsége egész éjjel molesztálta Nyalókakirály pribékjeit. Petrovszka erdeiben most először a népfelkelők tüzérségi gránátjai döntögették a fákat motorfűrészek helyett. Az ottani hiénáknak meglehetősen álmatlan éjszakát okozva.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/01/donbasszi-hajnali-osszefoglalo/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése