Bezárta kapuit az ukrán Antonov repülőgépgyár, Ukrajna egyik leghíresebb és legjelentősebb gyárüzeme. A bezárás okai; nincs elegendő megrendelés, az állam nem tud fizetni a már megrendelt repülőgépekért, a cég tulajdonosai pedig veszteségesen nem kívánják tovább üzemeltetni a gyárat. Az Antonov repülőgépgyár 1920-ban alakult a Szovjetunió Hadiipari Tanácsának rendelete alapján. A második világháborúban a gyárat elköltöztették, és nem önálló gépek, hanem Jak repülők összeszerelését végezte, a háború után hazatelepítették, és továbbra is ezeket a repülőtípusokat gyártotta és javította. Első saját AN sorozatnevű repülőgépét 1948-ban kezdte el gyártani An-2 néven. Ezek után a gyár többcélú repülőgépek, katonai repülőgépek, utasszállítók gyártását végezte.

A mostani gyárbezárással több ezer munkahely szűnt meg. A megszűnés okai között az is szerepel, hogy a gyár saját nyersanyagellátás nélkül maradt; a repülőgépek gyártásához szükséges alapanyagok java vagy Oroszországból érkezett, vagy az éppen háború alatt álló újorosz területekről. Így a gyár kénytelen lett volna nyugatról, sokkal drágábban beszerezni az alapanyagokat. Beleszólhatnak természetesen az energiaellátási és fűtési problémák is, valamint az, hogy a gyár képtelen volt kiváltani a termékeihez szükséges orosz beszállító cégeket, amelyek a repülőgépek alkatrészeinek jelentős részét szállították. Akkor, amikor Putyin elnök Janukoviccsal megegyezett abban, hogy Ukrajna végül az Eurázsiai Unióhoz csatlakozik, felajánlotta, hogy munkát és jelentős civil és hadiipari megrendelést biztosítanak az Antonov gyárnak. Szervezés alatt állt a Szuhoj gyárral történő első egyeztető tárgyalás arról, hogy becsatlakoznak a gyár jelentős külföldi Superjet100 megrendeléseinek teljesítésébe és más hadiipari megrendelésekbe is.
Nagy megrendelések és munkahelyteremtés helyett a bezárást választották
A gyár bezárása egyenes következménye a "nyugati átmenetnek", az atlantista politikának. Bukott, oligarchák és bűnszövetkezet jutottak hatalomra Kijevben, melyeknek semmi egyéb feladata nincs, mint Ukrajnát teljesen szétverni, hogy a nyugat minden ellenállásra képtelen, kiszolgáltatott prédája legyen, majd a nyugat hiteleiből, nyugatról vásároljon - vagyis Ukrajna ipar nélküli felvásárló piacnak kell. Ehhez pedig segédkezet nyújtott a hasznos idióták nacionalista csapata, amely a CIA támogatásával hatalomba segítette ezt az atlantista bűnbandát. Az ukrán politikusok rombolásának egy állomása, az egyik leghíresebb és legjelentősebb ukrán gyár csődbe juttatása.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/01/bezartak-ukrajna-hires-repulogepgyarat-mar-kezdodik-az-ipar-szetverese