A Demokratikus Koalíció nevű, radikális atlantista párt elnöke a hét folyamán Brüsszelbe látogat, a párt közleménye szerint többek között amiatt, hogy biztosítsa a további uniós források érkezését. Gyurcsány Ferenc Brüsszelben az Európai Parlament és az Európai Bizottság vezetőivel találkozik, hogy megvitassák, pártja pontosan hogyan is tudna közreműködni abban, hogy Magyarország a nyugati érdekszféra része maradjon.
A DK szerint a látogatás egy másik célja a "kormány okozta elszigeteltség enyhítése", amit arra az illúzióra alapozva mondanak, miszerint Magyarország elszigeteltségben lenne, ha kilépnénk az Európai Unióból, és szűkítenénk a nyugat felé fennálló kapcsolatokat. Pedig ez egyáltalán nem igaz: 2015. január 1-jén kezdi meg működését az Oroszország, Kazahsztán és Belorusszia által alapított Eurázsiai Gazdasági Unió, tehát mindössze 3 hétnek kell még eltelnie, és van alternatíva az Európai Unióval szemben. A radikális atlantista sajtó következetesen hallgat az új szövetségi rendszer megalakulásáról, hogy fenntartsák azt az illúziót, miszerint a nyugaton kívül csak elszigeteltség van.
Gyurcsány brüsszeli látogatásának egy másik célja - a közlemény szerint -, hogy "megnyugtassa az ország nyugati szövetségeseit afelől, hogy a magyar emberek többsége elkötelezett az európai értékek mellett." Azonban a tények azt mutatják, hogy ez az állítás sem igaz. A radikális atlantista pártot a teljes lakosság mindössze 2%-a támogatja. A közvélemény-kutatások eredményeiből pedig egyértelműen látható, hogy miközben a kormánypárt támogatottsága kis mértékben csökken, az Európai Unióval szimpatizáló ellenzék nem tudja felfogni a kormány által elveszített szavazatokat.
Bár a Demokratikus Koalíciót az összlakosság mindössze 2%-a támogatja, jelenleg a legveszélyesebb politikai formáció Magyarországon, ami a magyar államiság felszámolását, az Európai Egyesült Államok megalapítását nyíltan hirdeti. Emellett az összes magyarországi párt közül egyedül a DK rendelkezik olyan szakértői és anyagi háttérbázissal, ami a kormánypárt pozícióit veszélyeztetheti.
Hídfő.net.ru | Gyurcsány Ferenc
http://www.hidfo.net.ru/2014/12/09/gyurcsany-brusszelbe-latogat-hogy-biztositsa-nyugati-penzeket