A  Donyeck és Luganszk lázadó területei körül létrejött, Kijev által kontrollált ellenőrzőpontok határőrei mostantól minden áthaladó ember személyazonosságát ellenőrzik, az ukrán határőrség bejelentése szerint.

Az azonosító ukrán állampolgár esetében lehet személyi igazolvány, vagy nemzetközi útlevél. A bejelentés szerint azonban a külföldieknek érvényes vízumot kell felmutatniuk. Vízum hiányában a határőrségnek joga van bevinni a személyt azonosítás céljából, és az Ukrajnába való belépése mikéntjének kiderítése végett. Utóbbi rendelkezés már vélhetően a donyecki és luganszki lakosokra is vonatkozik.
„Ez az intézkedés az általunk kontrollált területeken élő emberek biztonsága érdekében szükséges, hogy megvédjük őket a nem a mi felügyeletünk alatt álló területekről beáramló bűnöző elemektől, fegyverektől és egyéb tiltott tételektől” - nyilatkozta Oleg Slobodian, a határőr szolgálat szóvivője. Slobodian szerint a szabályok már működő eljárások összefoglalását képezik, az új szabályok gyakorlati hatása azonban nem volt azonnal világos. Mind az ukrán csapatok, mind pedig a lázadó erők rendszeresen ellenőrzik a belső határon átkelő embereket már hónapok óta.
Azonban a határok hivatalos létrehozása nem szerepel az új szabályokban. Hivatkoznak a ’terroristaellenes műveleti övezetre’ - ami egy Kijev által használt kifejezés a népfelkelők által uralt területekre -, de a zónákat nem jelölték meg a térképen. Valójában a Kijev által kontrollált területek és az elszakadó területek közti pontos határ létrehozása - a nehézfegyverek visszavonása előtt - a minszki tűzszüneti megállapodás egyik fő célja lett volna.
A fejlemény mindössze néhány nappal követte az ukrán elnök, Petro Porosenko bejelentését, miszerint szándékában áll eltörölni a törvényt, ami különleges státuszt ad a népfelkelők területeinek. A törvény előírt egy bizonyos fokú autonómiát a lázadók számára, amennyiben elismernék az ukrán szuverenitást. A Donyecki és Luganszki Népi köztársaság vezetése azonban véglegesen döntött az elszakadásról, múlt héten pedig választásokat tartottak az Ukrajnától független államalakulat demokratikus legitimitásának megalapozására.


http://www.hidfo.net/2014/11/06/hivatalos-ukrajna-hatarellenorzest-allit-fel-az-elszakado-teruletek-iranyaba