Ezzel a bejelentéssel Svédország lesz az első európai állam, amely az Izrael által megszállt területeket elismeri Palesztinának mint független államnak. Korábban Stefan Lovfen miniszterelnök beiktatásakor utalt már arra, hogy ez a közeljövőben megtörténik, amit az Egyesült Államok és Izrael azonnal kifogásolni kezdett. Margot Wallström külügyminiszter a Dagens Nyheter napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a független palesztin állam elismerésével hozzájárulhatnak a régió problémáinak megoldásához, mert a térségi politikát az utóbbi időben csak a pusztítás és feszültségkeltés jellemezte.
Hídfő.net | Margot WallströmMargot Wallström, külügyminiszter
"Egyesek azt mondják, ez a döntés túl korán lett meghozva. Én attól tartok, inkább túl későn." Wallström szerint ez a kérdés 2009-ben lett volna aktuális, amikor az Európai Unió tagállamai kifejezték, készen állnak a független Palesztina elismerésére. Mindez azonban nem történt meg, így Svédország a hosszas és érthetetlen késlekedés láttán élére áll ennek a folyamatnak.
"Készen állunk kitaposni az utat. Reméljük, mások is követik majd ezt a döntést." A politikus kifejtette, hogy a független államiság abból a szempontból fontos, mert így az izraeli fél kénytelen egyenlő félként kezelni tárgyalópartnerét. Mindez idáig nem történt meg, ami a tárgyalási folyamat teljes leállásához vezetett.
Wallström kifejtette, hogy miközben a Hamasz mozgalmat Izrael terrorista szervezetnek nyilvánítja, nem árt elfelejteni, hogy amit a Hamaszból látunk, az a palesztin lakosság körében még a mérsékeltebb hozzáállásnak tekinthető. A Hamasz legyen bármilyen radikális is a nyugati megfigyelő számára, valójában a palesztin lakosság többségének csak egyfajta szándékosan tompított, mérsékelt véleményét képviseli, amit az tesz szükségessé, hogy a Hamasznak a nemzetközi politikában is felvállalhatóvá kell válnia (politikai korrektséghez közeledés). Mindez azonban nem igaz a többségi palesztin lakosságra, ami történeti előzmények miatt a Hamasznál jóval radikálisabb megközelítést képvisel.
Az izraeli államot 1948. május 14-én kiáltották ki idegen tulajdonba került, felvásárolt területen, amihez a cionista mozgalom lobbitevékenysége biztosított nemzetközi támogatást. A palesztin lakosság és a térség országai emiatt máig nem ismerik el Izrael államiságát, a megszállt palesztin területeket megszállt palesztin területeknek nevezik.

http://www.hidfo.net/2014/10/30/svedorszag-elismeri-fuggetlen-palesztin-allamot