A Demokratikus Koalíció felszólította az önkormányzati választáson induló pártokat, hogy hétfőtől számoljanak be arról, mennyi pénzt költöttek a kampány során. A párt szóvivője, Gréczy Zsolt szerint  a Fidesz "brutális túlerőben" volt, mert közpénzből folytatott plakátkampányt. A DK ugyanakkor gyanúsnak tartja, hogy az ellenzéki pártoknak feltűnően kevés hely jutott a közterületeken, főként Budapesten, amit szerintük Simicska Lajos érdekeltségei felügyelnek és az ellenzék kampányát tudatosan ellehetetlenítették.
A radikális atlantisták ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy valamiféle együttműködés lehet a Fodor Gábor féle Liberálisok és a Fidesz közt. "Nem kizárható, hogy valamiféle együttműködés is kialakulhatott a két szervezet között" - a szóvivő szerint a mérhetetlen támogatottságú liberális pártnak még hitelből sem lehetett annyi pénze, hogy a Fidesz után második legnagyobb kampányoló erőként léphessen fel.
Tekintve, hogy Fodor Gábor a Fidesz alapító tagja (1993-ban még a Fidesz alelnöke is volt), az lenne alaptalan feltételezés, ha valaki azt mondaná, hogy a Fidesz és a Liberálisok közt nincsen semmiféle együttműködés.
Hídfő.net | Fodor GáborKollégiumi szobatársak
Ezek a pártok pusztán külsőségeikben különböznek, egy-egy alternatív politikai erőt jelentenek a nyugati érdek kiszolgálására.
Minden olyan párt, amely nem jelenti ki egyértelműen, hogy Magyarország ki kell lépjen a NATO-ból és az Európai Unióból, az atlantizmust képviseli. Ennek alapján a választásokon induló összes párt az atlantizmust, annak radikális vagy mérsékelt, visszafogottabb formáját képviseli. Miért ne működne együtt az atlantista az atlantistával, a liberális a liberálissal? Főleg, ha szobatársak voltak a kollégiumban.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/kormanyfo-kollegiumi-szobatarsa-allami-penzbol-kampanyolt