A hongkongi rendőrség megkezdte a barikádok felszámolását, amit több mint két héttel ezelőtt emeltek az "Occupy Central" mozgalom tüntetői. Az amerikai demokráciaimportot követelő tömeget a rendőrség elkezdte kiszorítani a tüntetések főbb helyszíneiről, a kiszorítást követően pedig - ellentétben a működésképtelen ukrán példával - azonnal a barikádokat is eltávolítják.
Hídfő.net | Hongkong barikád eltávolítás
Tegnap éjjel megint jelentősen megfogyatkozott a tüntetők száma, ahogy a múlt héten is történt a munkanapok előtt. A hongkongi kormányzó szerint közel nulla az esélye annak, hogy a tüntetéseknek hatása legyen a hivatali pozíciókra. Ezt azután jelentette be, hogy félbeszakította a diákmozgalmakkal folytatott tárgyalást, mivel a tüntetők tömeg nem oszlott fel, ami előfeltétele lett volna az érdemi tárgyalások megkezdésének. Ehelyett a tüntetések kiterjesztésére adtak felszólítást, így a kormány küldöttei a feltételek be nem tartása miatt abbahagyták a tárgyalást.
Korábban mintegy 800 ezer tüntető vonult ki az utcákra az úgynevezett "Occupy Central" mozgalom szervezésében, ami kísértetiesen emlékeztet az Occupy Wall Street fedőnevű gőzlevezetésre. Nem csak elnevezésében, hanem a tüntetések célja is éppen ugyanaz, blokkolni Hongkong pénzügyi központjának működését azzal, hogy az utcákon állandó a tömeg és a hivatalokat az alkalmazottak gépjárművel nem tudják megközelíteni. A tüntetők azt követelik, hogy közvetlen választhassák meg a város kormányzóját, valamint az ügy rendkívül érdekes mutatványa, hogy a demonstrációkon nem csak a többség számára érthető kínai feliratú plakátok vannak, hanem minden plakáton angol felirat is van, sőt, vannak plakátok, melyeken csak angol feliratok vannak. Így a nyugati média közérthetően tudja bemutatni az angol nyelvű olvasónak, Hongkongban bizony demokratizálás zajlik.
A kínai külügy már megvádolta azzal az Egyesült Államokat, hogy közvetlen irányítja a tüntetéseket, és nyilvános diplomáciai csatornákon is felszólította az amerikai külügyet, hogy hagyjon fel a felforgató művelettel. A kínai hatóságok azt követően alapítványok hálózatát számolták fel, amin keresztül a nyugati országok támogatták a tüntetésekben érintett civil szervezeteket.
A tüntetés első hetében a tömeg megrohamozta a kormányépületet, ahol sikertelenül jártak és a rendőrök több tucatnyi tüntetőt letartóztattak. Azt követően a provokátorokat is kiemelték a tömegből, majd a civil szervezetek anyagi támogatásaira csaptak le. Így a kezdetben gyorsan radikalizálódó 800 ezres tömegből egy csak hétvégén tüntető békés megmozdulás lett, hétköznap pedig kisebb csoportokat leszámítva kiürültek az utcák. A kormánnyal tárgyalni akaró civil szervezetek pedig elsősorban nem a tárgyalóasztalnál akartak eredményt elérni, hanem a már ismert nyugati forgatókönyv alapján a "minél nagyobb tömeg", "minél radikálisabb tömeg" módszerével akartak eredményt elérni, így látható, valójában ki is mozgatta a szálakat.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/hongkong-felszamolja-demokraciaexport-barikadjait