Valerij Geletej leköszönő ukrán védelmi miniszter bejelentette, hogy Ukrajna a következő években atomfegyvert kezd fejleszteni. Az ország jelentős urán-lelőhelyekkel és olyan atomerőművekkel rendelkezik, amelyekben lehetőség van a nukleáris töltet előállításához szükséges urándúsításra, valamint a Szovjetunió idejéből több olyan üzemük is fennmaradt, ahol ballisztikus rakétákat gyártottak. Így a veszély reális, a következő években Ukrajna saját atomfegyvert állíthat elő.
Az ukrán nukleáris fegyverkezés körülményei azonban aggodalomra adnak okot. A kijevi rezsim fegyveres hatalomátvétellel jutott kormányra, amit nyugati zsoldosokkal és a hazai szélsőjobboldal fizetett aktivistáival hajtottak végre. A Jacenjuk-kormány ezen felül megállapodást kötött a Jobb Szektorral, hogy integrálja a szervezet tagjait a hatalmi struktúrákba. Az Európai Unióban a Jobb Szektorhoz hasonló szervezeteket antiszemitizmus, holokauszttagadás és egyebek vádjával betiltják, de Ukrajnában az EU támogatását élvező nyugatbarát kormány beszervezi őket a rendfenntartásba, a titkosszolgálatokba és a hadseregbe. Ukrajnában a szélsőjobboldal a karhatalom részévé válik, a nyugati országok hallgatólagos beleegyezésével.
Hídfő.net | Jobb SzektorRendőrségi, katonai, titkosszolgálati vezető lesz belőlük. Washington nem mondja ki az "n-betűs szót", ameddig hasznosak.
Az Európai Uniót láthatóan nem zavarja, hogy nukleáris fegyverkezésbe kezd egy ország, melynek karhatalma februárban még zsinagógágat gyújtogatott Kijevben, márciusban orosz civileket gyilkolt az ország délkeleti részén. Az Odesszában történt élve égetéseket szintén nem ítéli el az Európai Unió, miközben ezek az emberek évek múlva atomfegyver bevetéséről rendelkezhetnek Ukrajnában.
A szélsőjobboldal megítélése azonban csak az egyik tényező. Ukrajna láthatóan nem képes szavatolni saját nukleáris létesítményeinek biztonságát. Februárban ismeretlen fegyveresek elfoglalták a rivnei atomerőművet. Brüsszel ennek kapcsán médiacsendet rendelt el, az eset nem került be az európai médiába. A média makacs hallgatása mögött azonban továbbra is fennáll a kérdés, hogy Ukrajnában történt-e a csernobili esethez hasonló atomkatasztrófa, és ha nem, kik voltak azok a fegyveresek, akik megszállták az atomerőművet a kijevi forradalom idején.

http://www.hidfo.net/2014/09/17/brusszel-atomfegyvert-adhat-sajat-fasisztainak