Petro Porosenko ukrán elnök a várakozásoknak megfelelően még a Minszkben tartott találkozót megelőzően kiírta az előrehozott országgyűlési választásokat, amit október 26-án szerveznek meg. Az államfő aláírta a parlament feloszlatásáról szóló rendeletet, így egy tollvonással kiiktatta a nyugati országok által hatalomra juttatott Jacenjuk-kormányt.
Hídfő.net | Arszenij Jacenjuk
A döntésnek egyetlen nagyon egyszerű oka van; a vámuniós országokkal tartott tárgyalásokon Ukrajna minden szempontból előnytelen helyzetben lett volna. A tárgyaláson ugyanis a nyugati országok által csak önkényuralomnak, "korlátozott demokráciának" nevezett Oroszország, Belorusszia és Kazahsztán vesz részt. Ezzel szemben a gyakorlati helyzet épp ennek ellenkezője. Az orosz, belorusz és kazah kormányok választások útján jutottak hatalomra, míg a Jacenjuk-kormányt soha senki nem választotta meg, kulcsfigurái hazautaztak az Egyesült Államokból, besétáltak a parlamentbe és kormányként kezdtek cselekedni. A megyei vezetéseket pedig szintén olyan embereknek osztották le, akik frissen érkeztek a nyugati országokból (pl. Kolomojszkij).
A minszki tárgyaláson a vámuniós országok első követelése lehetett volna a demokrácia helyreállítása, vagyis az országgyűlési választások kiírása, legitim kormány megválasztása. Mindez roppantul kínos lett volna az új ukrán kormányt támogató nyugati országoknak, akik hivatalosan a "demokrácia fejlesztéséért" szálltak síkra Ukrajnában. Így, hogy Porosenko még a minszki tárgyalás előtt kiírja a választásokat, a nyugati médiának soha nem kell majd megemlítenie, hogy a Jacenjuk-kormánynak nem volt demokratikus felhatalmazása. Ugyanakkor a vámuniós országok továbbra sem ismerik el legitimnek a Jacenjuk-kormányt, vagyis az általa hozott intézkedéseket is semmisnek tekintik.
Az illegitim Jacenjuk-kormány fő feladata volt, hogy aláírja Ukrajna nevében a társulási szerződést az Európai Unióval, valamint megkezdje a NATO integrációt és hozzáfogjon az állami vagyon kiárusításához nyugati befektetők számára.


http://www.hidfo.net/2014/08/26/helyreallitjak-demokracia-latszatat