Petro Porosenko ukrán államfő megérkezett Belorussziába, és első megnyilvánulása hűen lefestette a valós képet: "Európa jövőjét alapjaiban határozza meg, hogy az Európai Unió és a vámunió vezetői most miben állapodnak meg a belorusz fővárosban."
Hídfő.net | Porosenko Minszkbe érkezett
Minszkbe érkezésüket követően Vlagyimir Putyin és Porosenko kézfogással üdvözölte egymás, vagyis Moszkva elfogadja Porosenkot legitim tárgyalófélnek. Az elnökválasztásokat követően ez sokáig kérdéses volt, és máig Porosenko az egyetlen politikus a jelenlegi ukrán vezetésből, akinek demokratikus felhatalmazása van.
Porosenko érkezését követően bejelentette, készen tárgyalásokat folytatni és meghozni a szükséges kompromisszumokat annak érdekében, hogy a konfliktust rendezni lehessen. Putyin és Porosenko még a mai nap folyamán megkezdik a tárgyalássorozatot, melyen "megfigyelőként" az Európai Bizottság küldötte is részt vesz. A gyakorlatban sokkal inkább lehet szó a két nagyhatalom közti rendezésről, Porosenko személye ebben a kérdésben szinte jelentéktelen tényező. Ugyanakkor az ukrán államfő előzetesen bejelentette, hogy készen áll meghozni a szükséges kompromisszumokat, beleértve a Donbássz régió követeléseinek figyelembe vételét is.
http://www.hidfo.net/2014/08/26/minszkben-megkezdodnek-az-europa-sorsat-meghatarozo-targyalasok



Putyin: "Az Ukrajnában zajló konfliktusnak nem lehet katonai megoldása."

A fenti mondatot Vlagyimir Putyin a Minszkben folyamatban levő tárgyalássorozat Vámunió, EU, Ukrajna és Fehéroroszország részvételével tartott bevezetőn mondta. Kifejtette továbbá, hogy a becslések szerint az ukrán gazdaság átállítása az EU szabványokra 10 év alatt 165 milliárd €-t emésztene fel, míg az orosz gazdaságot 100 milliárd rubel (~2.7 milliárd $) kár érné ez alatt az idő alatt. Hozzátette, hogy a Vámunió országainak gazdaságai is érintve lennének ezáltal.
Hídfő.net | Minszki tárgyalás, 2014.08.26.Minszk, 2014.08.26.
Az Alexei Kudrin korábbi orosz pénzügyminiszter vezette "Civil Kezdeményezés Bizottság" készített egy becslést a várható károk mértékéről. E szerint az orosz gazdaság hozzávetőlegesen 4.5 milliárd $ exportkiesést szenvedne, a pénzügyi, hitel-és ingatlan szférában pedig további 50 milliárd $ veszteséget szenvednének el az oroszok. Ebbe az összegbe bele lett kalkulálva a ki nem fizetett ukrán államadósság oroszok fele fennálló része, és az orosz tulajdonok lefoglalása Ukrajnában.
"Ennek fényében meg kellene szakítanunk minden érvényben levő kereskedelmi egyezményt Ukrajnával, aminek a folyományaként 100 milliárd dollár becsült kár érné Ukrajnát." - folytatta Putyin - "Azonban ezt nem áll szándákunkban megtenni. Alternatívaként elképzelhető, hogy bevezetjük az EU-val szembeni kereskedelmi szabványokat Ukrajnára alkalmazva is. Szándékunk az lenne, hogy növeljük a kereskedelmet Ukrajna és a Vámunió között, de nem látjuk egyenlőre, hogy hogy fog megvalósulni ez, ha az Ukrajna EU-társulási szerződést elkezdik alkalmazni." - tette hozzá az orosz elnök.
Hídfő.net | Catherine Ashton, Vlagyimir PutyinAz igazi döntéshozók Minszkben: az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton, és az Oroszországi Föderáció elnöke, Vlagyimir Putyin.
A kártyákat tehát elkezdték kiteríteni. Putyin felhívta mindenki figyelmét, hogy az oroszokkal való végleges szakítása Ukrajnának az ukrán gazdaság ideiglenes összeomlásához vezetne. Ennek a vonzatai kihatnak az élet minden területére, főleg, hogy a fő széntermelő területek jelenleg háborús területek. A "szakítás" hatásai tehát érintenék Oroszországot is, azonban messze nem akkora veszteséggel, mint amennyit az EU kellene belepumpáljon az ukrán gazdaságba, ha ki akarja majd rántani a feneketlen pénznyelő státuszból.
Az EU-nak most azt érdemes mérlegelnie, hogy a keleti területek nélküli csonka-Ukrajna megér-e neki első körben legkevesebb 165 milliárd € veszteséget, úgy, hogy a fő ipari területek a jelenlegi állás szerint oroszpárti köztársaságok lesznek, melyek elutasítják a föderációt az ukrán állammal. A NATO jelenleg nem úgy fest, hogy közelebb kerülne az igazi orosz határhoz, ha Új-Oroszország harca sikeres lesz, erre pedig a jelenlegi katonai események alapján sok esély van.
http://www.hidfo.net/2014/08/26/putyin-az-ukrajnaban-zajlo-konfliktusnak-nem-lehet-katonai-megoldasa



Ukrán köpönyeg: Vámunió is, európai unió is?

Porosenkon kitört az orbáni "enyém, mindent akarok egyszerre" dialektus. A kufár birtokjog és a cigánybecsület. Európaiak is akarunk lenni élvezve a nyugati felemelkedés áldásait és az új kecsegtető ázsiai lehetőségeket is kihasználva érvényesülni, lehetőleg mindenki kárára. Csak mi éljünk, mint Marci Hevesen... Minszkben találkoztak ma az orosz-fehérorosz-kazah vámunió tagállamainak vezetői, és ennek során létrejött a nagyon várt, kezdeményezett megbeszélés Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök között. Ezen igazi áttörés - ahogy az várható volt - nem következett be, de például Putyin is az ukrajnai konfliktus mielőbbi békés rendezése mellett foglalt állást. Közben folyamatosak a több halálos áldozatot követelő, oroszok felőli határsértések Kelet-Ukrajnában. Porosenko ukrán elnök október 26-ra tűzte ki a parlamenti választásokat és Minszkben bejelentette, hogy még a feloszlást megelőzően ratifikálja a parlament az EU-val kötött társulási megállapodást.
Az ukrán parlament szeptemberben, még az október 26-ra kiírt parlamenti választások előtt jóváhagyja az Európai Unióval kötött társulási szerződést - erről biztosította Petro Porosenko kedden Minszkben Catherine Ashtont, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét. Az ukrán államfő június 27-én írta alá Brüsszelben az európai uniós társulási szerződés gazdasági részét, a szerződés politikai fejezeteit pedig március 21-én látták el kézjegyükkel a felek. Petro Porosenko és Catherine Ashton megbeszélését követően Valerij Csalij, az ukrán elnöki hivatal vezetője megerősítette, hogy Ukrajna teljesíti minden kötelezettségvállalását az uniós társulási szerződés jóváhagyásának menetrendjével kapcsolatosan. Mint mondta, Porosenko kifejtette meggyőződését, miszerint az októberre kiírt ukrajnai parlamenti választások nem állnak a megállapodás ratifikálásának útjába. Az ukrán államfő azt is közölte Minszkben az uniós biztossal, hogy a társulási szerződés szövege változatlan marad és a dokumentum elfogadása hozzájárul a valódi ukrajnai reformok megvalósításához.
Porosenko hozzátette:
"A csatlakozás az Európai Unióhoz a mi civilizált választásunk, amely semmiképpen nem irányul senki ellen. Ellenkezőleg, a megállapodás kedvezően hat kapcsolatainkra minden szomszédunkkal, elsősorban gazdasági téren. Érdekeltek vagyunk abban, hogy nemzetközi partnereink elfogadják ezt a döntést". Az ukrán elnök kifejezte reményét, hogy "az EU-Ukrajna-Eurázsia trojka formában létrejött minszki egyeztetések hozzájárulnak a párbeszéd kereséséhez, beleértve a gazdasági együttműködés területét is".

Putyin;

"...az ukrajnai válságot nem lehet se a katonai erők növelésével, se a kelet-ukrajnai régiókkal való béketárgyalások nélkül megoldani. Az orosz gazdaságnak 100 milliárd rubel (2,77 milliárd dollár) veszteséget okozhat, ha az európai termékek Ukrajnán keresztül jutnak be az orosz piacra - miután Kijev aláír egy kereskedelmi paktumot az Európai Unióval. Moszkva válaszintézkedéssekkel élne, amennyiben ez megtörténne. Ebbe Kazahsztán és Fehéroroszország is beleegyezett."

Minszkben Petro Porosenko előbb a vendéglátó fehérorosz elnökkel tárgyalt. Aljakszandr Lukasenka a megbeszélést követően közölte, hogy a minszki találkozót Porosenko kezdeményezte az orosz-fehérorosz-kazah vámunió tagállamainak vezetőivel. Fehéroroszország és Ukrajna kapcsolatát jellemzi, hogy Lukasenka részt vett Petro Porosenko államfői beiktatásán, míg Oroszország csak hétfőn jelentette be, hogy elismeri az ukrán politikust a szomszédos ország elnökeként. A fehérorosz államfő a minszki tanácskozást megnyitva kijelentette, hogy a rendezvény részvevői érdekeltek abban, hogy mielőbb normalizálódjon a helyzet Kelet-Ukrajnában. "Itt ma nincsenek közvetítők, lobbisták, kalandorok. Az itt lévő emberek komolyan érdekeltek a helyzet rendezésében". Aljakszandr Lukasenka a tanácskozás előtt, hosszú idő után először, találkozott Catherine Ashtonnal, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével. A találkozót követően elmondta, hogy Minszk kész helyet adni az ukrán rendezést szolgáló párbeszéd folytatásának. "Akármilyen áron is, ennek a konfliktusnak véget kell vetni" - tette hozzá. Minszk és Brüsszel viszonya 2012 februárjában romlott meg, amikor az EU újabb büntetőintézkedéseket foganatosított Fehéroroszországgal szemben az ottani emberi jogi helyzet miatt.

Gölöncsér Miklós