Irán bejelentette, hogy a Forradalmi Gárda a hétvégén lelőtt egy izraeli drónt, ami felderítő tevékenységet végzett egy nukleáris létesítmény környékén. Az állami televízió röviddel azután be is mutatta a gép roncsait, ami feltételezések szerint egy Hermész 450 típus volt.
Hídfő.net | Izraeli drón roncsai
A Natanz nukleáris létesítmény környékén észlelt drónon nem volt semmilyen megkülönböztető jelzés, mindenesetre a Forradalmi Gárda állítása szerint Izrael irányítása alatt állt, és az ország területén kívülről irányították. Amir Ali Hadzsizade dandártábornok a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy "A drón repülési távolsága azt mutatja, nem a megszállt területekről (Izrael) érkezett, sokkal inkább valamely más térségi országból. A vizsgálat még folyamatban van, a részleteket a későbbiekben nyilvánosságra hozzuk".
A nyilatkozat szerint a drón nagyfelbontású kamerákkal volt felszerelve, és egyértelműen izraeli gyártmány, melynek repülési távolsága maximum 800 kilométer. Hadzsizade ugyanakkor nem zárta ki, hogy a gépet közvetlen Izraelből is indíthatták, egyszeri, repülés közben végrehajtott újratöltéssel ugyanis 1600 kilométerre növelhető a gép hatótávja.

http://www.hidfo.net/2014/08/26/izraeli-dront-lottek-le-iran-egy-nuklearis-letesitmenye-felett