Észtország külügyminisztériumának szóvívője, Minna-Liina Lind kijelentette, hogy "Észtország elutasítja a NATO rakétavédelmi rendszer telepítését Oroszország ellen. A NATO rendszerének nem célpontja Oroszország, és ez nem is szeretnénk ha változna."
Hídfő.net | Minna-Liina Lind, balról.Minna-Liina Lind észt külügyi szóvívő, balról.
Korábban a Der Spiegel német napilap írta meg, hogy Lengyelország, Litvánia, Lettország és Észtország a NATO csúcstalálkozón javaslatot fog tenni egy határozat elfogadtatására, miszerint a NATO európai rakétarendszere Oroszország ellen is bevethető. Mindezt arra hivatkozva, hogy Oroszország "agressziót hajt végre Ukrajna ellen". Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok akarja más államokkal beadatni ezt a javaslatot, azonban az említett országok közül elsőként nyilatkozó fél nem fogja felvállalni az amerikai érdek ilyen mértékű kiszolgálását.
Ugyan a publikáció szerint a NATO államok többsége ellenzi és Moszkva elleni provokációnak tartja ezt a felvetést, a napilap külön említette, hogy mely országok akarják előterjeszteni a javaslatot. Felmerül a kérdés, hogy a Der Spiegel által említett országok közül amelyek nem nyilatkoztak, támogatnának-e nyíltan egy ilyen felvetést. Észtország egyike volt azoknak az országoknak, akik azzal a "kéréssel" fordultak a NATO-hoz, hogy Oroszországot vegyék fel a listára, akik ellen a rakétarendszer alkalmazható, mivel Ukrajna "inváziójával" ők is fenyegetve érzik magukat. Ugyanakkor Németország azonnal elutasította a kérést, mivel szerinte szükségtelen provokáció lett volna.
Észtország visszakozása sem meglepő, GDP-jük nagy része az oroszokkal való kereskedelemből jött, azonban most az orosz válasszankciók sikeresen ráébresztették Észtországot is, hogy a kieső gazdasági bevételeinek megtartásában nem számíthat se az EU-ra, se egyéb, NATO-béli szövetségesére.
A sajtó szerint a Walesben, szeptember 4-5-én tartandó NATO csúcstalálkozón terjesztenék elő a javaslatot. Oroszország az utóbbi években megfigyelőként részt vehetett a NATO csúcstalálkozókon, azonban erre az alkalomra nem kapott meghívást.
Eközben a NATO főtitkára, Anders fogh Rasmussen idén fog leköszönni és átadni posztját a norvég Jens Stoltenbergnek, aki egy az orosz határok mentén felsorakoztatott, hadgyakorlatokkal mozgásban tartott katonai gépezetet vesz át. Az orosz katonai szakértők szerint a NATO két éven belül - Stoltenberg főtitkársága alatt - nyílt offenzívát kezdhet Moszkva ellen.


http://www.hidfo.net/2014/08/26/esztorszag-megis-elutasitotta-nato-raketavedelmi-rendszeret