2014. július 10., csütörtök

Kijevben Jacenyjuk alhiéna meghirdette Ukrajna eladását! Minden eladó, minden vihető!

Nem jó hirek futnak ma be Kijevbe-Valcman füleihez Donbasszból!
jelentés
Latorhordája ellőtt rengeteg ágyúgolyót Luhanszkajánál, de az eredmény olyan lett, mintha függőlegesen maguk fölé lőttek volna! És a gránátok mind-mind a saját nyakukba hullottak volna. Legalábbis annyi bandita harapott fűbe abbéli igyekezetében, hogy a luhanszki repülőteret elfoglalja. Pedig ott már-a milicia szerint-oly sok elfoglalni való nincs is.
térk
Mivelhogy ott már ellenséges élőerő alig-alig akad, (azzal a kevés megmaradttal meg már néhány “avtomatos bábuska is elbánik”) hát forditottak lövegeik csövén, és adtak a latroknak-ami a csövön kifért! Dörzsölhetik tenyerüket a kijevi zsoldszámfejtők. A bérgyilkosok elképesztő emberveszteséggel zárták a nappalt-és még hátra van a miliciák kedvenc napszaka. Az éj! Sok zsivány már nem fogja megérni a napfelkeltét.
Áll a bál rendesen Donyeckben!
Az önvédelmisek elszánták ma magukat, hogy rendet csapnak a reptéren és környékén. (Már nagyon piszkálhatta az orrukat a dögletes bűz, ami onnan áradt!) Most pedig már füst is. Aki látta azt mondja, hogy lángol még a beton is.
Beszámolók szerint ha minden úgy halad mint eddig, a donyecki repülőtérre beszoritott 1500-2000 hiénából hirmondó sem marad! Igyekezne ugyanakkor valami “felmentő csorda”-féle, de egy lépés előre-kettő hátra alapon haladnak. Nem igen szoktak ahhoz, hogy nehéztüzérség meg harckocsik is az útjukat állják. Igor Sztrelkov szerint Donyecknél döntő hatású csapást tudnak mérni a latorhadra. (Reményeik szerint!)
Mi is reméljük.
A mai nap történései között mindenképpen meg kell emliteni, hogy Moszkvában Vlagyimir Putyin elnök “gazdasági ultimátumot” intézett Európához és Ukrajnához! A lényege: NAGY BAJOK LESZNEK GYEREKEK…!


http://balrad.wordpress.com/2014/07/10/ukrajna-ma-7/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése