2014. július 10., csütörtök

A keleti-frontról

Újoroszország harci cselekményei az éjszaka folyamán is az Észak-donbasszi térségre korlátozódtak.
A Valcman-horda megpróbál fogást keresni a Népi Milicia egységein. Erőösszpontositásokat hajt végre. Szvatovo és Krasznorecsenszk térségében a legnépesebb a bérgyilkos gyülekezet. Itt több mint húsz tankot számoltak össze helybéliek.
Gond van viszont a zsoldosok harci moráljával. Szóba sem került a toborzóirodákban, hogy harcolni is kell. Sok lator úgy gondolta, hogy “mivel nincs meló, elmegyek egy kis könnyed-rendteremtő-pénzkeresetre a mesés Keletre”! Hanem már keresztül-kasul áramlanak az információk a latoregységek között, hogy a MÁSIK bandának micsoda veszteségei vannak. Ehhez még hozzáadják a személyes tapasztalataikat, és kezdik magukban összeállitani a konklúziót: most rossz lóra tettek.
Akad a dicstelen bűnbanda tagjai között számtalan, aki azt mondja: JOBB VOLT A BÖRTÖNBEN!
A “Donbassz” latorzászlóalj Kijevben-a Majdanon-morgolódó vezére tegnap nem átallotta kijelenteni, hogy a sérült banditák számára olyan orvosi igazolásokat állitanak ki CSAK, hogy “balesetük” volt. Szemecsenko szerint “ez nem tisztességes dolog”! Arról is panaszkodott a hirhedett helyen, hogy bérgyilkosai emiatt is morgolódnak!
De hát már nem tudnak mit csinálni! Hátukban ott a “Jobb Szektor” megtorló és büntető stábja. Azok meg nem a harcra lettek kiképezve, hanem hát-meg tarkólövésre.
Szeverszket, Kirovszkot és Csjornogorovkát ágyúzta tegnap este és az éjszaka első felében a latortüzérség. A támadásnak kimondottan a polgári lakosság volt a célzottja. Lakóépületek pusztultak el, és meghalt öt civil.
belöv
Kirovszk határában lángolnak a gabonamezők!
Dél-Donbassz viszonylagos nyugalomban töltötte az éjszakát.
milicista
Donyeck legnagyobb baja napok óta a repülőtér felől terjengő dögletes bűz.
Az ott körbezárt 1500-2000 bérgyilkos a saját ürülékének bűzátől fuldoklik, hiszen a reptér viz és szenyvizrendszerét a milicisták kiiktatták.
Ennek a körbezárt latorkülönitménynek különösen rosszak a “megúszási esélyei”! Egyszerűen csapdában vannak. Ha pedig banditatársaik próbálkozni kezdenek…!


https://balrad.wordpress.com/2014/07/10/a-keleti-frontrol/


Szerző:

Kellemetlenségben volt része ma reggel a valcmanista latorhordának a Mariupoltól alig 50 kilométerre fekvő Novoazovszkban. Nagy kellemetlenségben!
A mintegy 12 ezres lakosú város a mai reggelig csendes volt. Az itt tábort vert zsoldoskülönitmény biztonságban érezte magát, hiszen a harcok viszonylag messze elkerülték Novoazovszkot. Ma reggelig.
Merhogy a napfelkeltével a hajnali szellő az Azovi-tenger felől egy rohamcsónakot is hozott. Tizenöt milicistával. Akik jöttek, tették a dolgukat, és távoztak! Sértetlenül.
Tettüket a “Kyivstar” és az “Ukrtelecom” átjátszótornyai is bánták. (Nagyon kellenek a rádiók a latorhadnak, mert itt most tényleg semmi más nem maradt már nekik, mint a füstjelzések-mint telekommunikációs lehetőség. Puff! Pupuff! Pupupuff! Mint a “Folytassa Kleo”-ban.)
A zsoldfolyósitó cég is lehúzhat majd ötven nevet a listáról.
novoaRáadásul még a tengerparti-csicsás-hajós határbeléptető épület is a “levesbe ment.”
Ma reggeltől a latorhorda Novoazovszk környékén már a tenger felé is rettegve kell hogy pislogjon.
Mert ha a mai reggel után a jövőben feltűnik “A távolban egy fehér vitorla”-hát annak láttán nem Valentyin Katajev örökbecsű regénye jut a zsoldosok eszébe!


https://balrad.wordpress.com/2014/07/10/ez-a-tavolban-egy-feher-vitorla-nem-az-volt/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése