Az emberiség, egy atomháború küszöbén áll. És ehhez semmi kétség nem fér.

Ne hagyjuk magunkat meghintáztatni, elaltatni! A nemzetközi média ködösítésével ne vegyük be a hazugság, a csalás tablettáit, amelyekkel naponta, sőt óránként megpróbálnak valamennyiünket kómába ütni, és ott tartani! Elég az állandó, főleg a nyugat részéről gyakorolt, „süket fülek”, taktikájából!

Mérhetetlen felelősségről tanúskodnak a nyugati világ vezetői, mint mindig amikor sutba vetették a Kreml figyelmeztetéseit! Az USA a NATO-ba tömörített szövetségesivel, kényszer szövetségeseivel, ígéretet tett annak idején a szétesőben lévő Szovjetuniónak arra, hogy egy méterre sem közelíti majd meg az új Orosz szövetségi köztársaság határait! Nem tartotta be, mert esze ágában sem volt! Viszont, mesterséges „forradalmat”szított Majdánon, Ukrajnában. Ma már ott vannak Romániában és Lengyelországban a betelepített támadó atomrakétái, és a provokálást tovább növeli a NATO, szövetségeseivel együtt. Ez Putyint arra késztette, hogy életbe léptesse a részleges mozgósítást. Putyin ebben a szorongatott helyzetben azzal fenyegetőzött, hogy ha veszélyeztetik Oroszország létét, akkor atomfegyvereit is beveti.

Ezt a kijelentést, nem lehet, nem szabad, figyelmen kívül hagyni.

Az USA-ból cinikus válasz érkezett, „Mi az utolsó Ukránig harcolni fogunk az Oroszok ellen!” Nos a gyengébb szellemi képességekkel rendelkezők is tudják, hogy nem ők, hanem az Ukránok harcolnak, és halnak meg, éppen úgy mit az Oroszok. Fiatal emberek halnak meg, akik közül egy sem ment önkéntesen a háborúba! Az egész jelenlegi helyzet, világosan rámutat arra, hogy egy végzetes eszkalációban vagyunk, nem pedig egy komoly, béke teremtésnek az útján! Amennyiben a nyugati világ országaiban, az a propaganda, amely Putyint, Hitlerhez hasonlítja, megveti lábát világuk tudatában, akkor hamarosan megteremtődik annak a vészhelyzetnek a valósága, amelynek következtében, előbb vagy utóbb, felrobbantjuk a bolygót, amelyen élünk! Ne is próbáljuk félvállra venni az előbb leírtakat!

 

 

A nyugati „demokráciáról” a lepel lehullott, nyilvánvalóvá vált, hogy mindig is a nyugat volt erőszakos, így vagy úgy, válogatott módszerekkel erőltette meggyőződését, a demokratikusnak nevezett berendezkedését, és gazdaság politikáját éppen úgy mint az LMBTQ koszos filozófiáját, a gazdasági, és energia valamint bank kríziseit is! Mindent megtett azért, hogy az egész világ felett átvegye a hatalmat, teszi ezt még most is, szünet nélkül, még egy világégés árán is! Jusson eszünkbe a nagy bankok krízise 2010 és 2015 között, persze az előtte megesett gazdasági krízis is! Majd következett a mesterséges menekült áradat, amelyet ők, migrációnak neveztek. Ez nem más mint az egész Európát veszélyeztető népességcsere, mely már régen a tengeren túlont is megvetette a lábát, holott tudni kell, hogy éppen a tengeren túlról származik ez a beteg ötlet is! Majd következett a covid „pandémia” vagyis a legnagyobb irtóhadjárat az emberiség ellen, egy mesterséges, mérgező „védőoltásnak” nevezett, méregkoktéllal!

A tömeges elhalálozások már kezdetét vették, a beoltottak között! Az előbbi eseményekhez kreálták aztán a mostani Orosz-Ukrán háborút, amelyet, megint csak a nyugati államok, élükön az USA-val és a NATO-val sikeresen tartanak életben, fegyverszállításokkal és propagandával! Ahhoz, hogy programjuk teljes legyen, ránk szabadították a mesterséges energia krízist, a gazdaságival együtt, és a háttérben készen van már az új „fenyegető járvány” a majom himlő,a melyre már az év elején(!) megvolt a »védőoltás«!

Nyugalmat, nemcsak az USA-tól nem várhatunk (onnan jön minden őrültség) mert az EU is ugyanazt a dalt játssza mint az USA, és az egész nyugati világ, egy kottából! Tömeggyilkos Népirtó Ursula von der Leyen igazi náci stílusban fenyegette meg az Olaszokat a mai választások miatt, arra az esetre, ha a jobboldali pártok koalíciója nyerné meg a választásokat akkor, mint azt mondotta is, megvannak a büntetés módszerei az Olaszok ellen. Erre, Salvini beadta bizalmatlansági kérvényét Bioterrorista Hazug Leyen ellen! Ez a kétséges, becstelen, és teljesen kiszámítható sötét alakja az EU-nak, további szankciók bejelentését jelezte előre Oroszország ellen! Még akkor is ha egész Európa gazdaságát, és biztonságát, tudatosan hozza veszélybe!

Mi hétköznapi emberek, polgárai ennek a kontinensnek amely Európa névre hallgat, nem tudunk felkészülni a közelgő veszélyekre. Nem tudunk, mert nincsenek eszközeink rá, és nem is engedik azok az őrültek akik nyitott szemmel, egy őrült vigyorával képükön, tudatosan tesznek mindent tönkre, vele együtt, az egész emberi civilizációt!

Pataky Zoltán