2015. október 15., csütörtök

Holt tetszett állni Andrea?

Mára kiderült: a 2014. február 20-i véres kijevi provokáció napján, igenis, a leendő junta emberei lőtték az embereket Kijev főutcáján, a Krescsatikon (aminek 80-100 halálos áldozata volt, közöttük húsz rendőr is).
Tetszenek tudni, az volt az a provokáció, ami arra lett kitalálva, hogy POGROMHANGULATOT KELTSENEK, SÜRGŐSEN ELŰZZÉK A TÖRVÉNYES ÁLLAMFŐT, MÉG MIELŐTT ÉLETBE LÉPNE A KONFLIKTUST ELRENDEZŐ MEGÁLLAPODÁS. (Sikerült is, az őrjöngő lincshangulat közepette az államfő számára már csak a menekülés maradt.)

A gyilkos mesterlövészek több helyről is tüzeltek. Többek között a Krescsatik közelében, a Majdannal átellenben lévő “Ukrajna” szállóból is. A BBC tudósítója látta (kár, hogy csak most tette közzé), hogy a szállodának a piros karikával megjelölt ablakából is lőttek.
abl
Jut eszembe: UGYANABBAN A SZÁLLODÁBAN LAKOTT AZ MTI CSODATUDÓSÍTÓJA IS. Az a bizonyos, aki három hónapig, ugyanennek a szállodának az erkélyéről olvasta fel, minden este, a rohamosztagosok agitprop osztálya által aznapra összeállított koholmánygyűjteményt. Aki még február 20-án is ontotta magából a hazugságokat, félrevezetve mind a magyar politikusokat, mind a magyar közvéleményt.
Kedves Kovács Andrea (Kárpátaljáról). Hol is tetszett akkor lenni, azon a napon?
Azt nem kérdezem, hogy kinek az oldalán tetszett lenni. Gyalázatos hazudozásainak legelső napjától kezdve ez a napnál is világosabb volt!
(Csikós Sándor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése