Rendkívül élesen bírálták Angela Merkelt pártja, a konzervatív CDU egy szerda esti rendezvényén, amelyen a pártelnök-kancellár ismét elutasította a német határok lezárására irányuló követeléseket.
A Szászország tartományi Schkeuditzban nagyjából ezer párttag vett részt a CDU fórumán. Egyikük egy transzparenst tartott fel, amelyen az a felirat állt, hogy “állítsuk meg a menekültkáoszt, őrizzük meg a német kultúrát és értékeket, fosszuk meg trónjától Merkelt” – számolt be hírportálján a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság. Az egyik felszólaló hangsúlyozta, hogy a lakosság széles rétegei már hallani sem bírálják a kancellár sokat idézett állítását, miszerint “sikerülni fog”, vagyis Németország sikerrel megbirkózik a menekültválsággal. Egy másik felszólaló úgy vélte, “nemzeti katasztrófa” következik be, ha nem tartóztatják fel a menekültáradatot.
Többen a határok azonnali lezárását követelték. Mások sürgették, hogy a törvényhozás az alaptörvény módosításával hivatalosan rögzítse a befogadható menekültek maximális számát.
Angela Merkel a fórum elején tartott előadásában kiemelte, szerinte kevéssé valószínű, hogy lehetséges volna hatékonyan lezárni Németországot a menedékkérők előtt. Ez “még egy kerítéssel is nehezen megy” – mondta a kancellár. Hozzátette, hogy a háború vagy üldöztetés, elnyomás elől menekülő emberek közül korlátozás nélkül mindenkit megillet a menedékjog és a védelem. A németországi maradásra nagy eséllyel rendelkező menedékkérők előtt pedig meg kell nyitni a beilleszkedés lehetőségét.
Ugyanakkor a védelemre nem szoruló menedékkérőket vissza kell vezetni hazájukba. “El kell mondanunk, hogy ebben még messze nem vagyunk elég jók” – jegyezte meg Angela Merkel. A menekültválságot csak az európai partnerekkel együttműködve lehet megoldani – mondta a kancellár. Hozzátette: arra törekszik majd a csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcson, hogy “lépésről lépésre eljussunk a terhek méltányos elosztásához Európában”.
A menekültválságot kiváltó okok kezelésében mindenekelőtt a szíriai lakosság és a polgárháború sújtotta arab ország térségében élő menekültek helyzetének javítására kell összpontosítani, és a béketeremtésben Oroszországnak is szerepet kell vállalnia – fejtette ki a kancellár.
Az MDR beszámolója szerint szerdán 36 szászországi település polgármestere és a tartomány egyik járásának közigazgatási vezetője nyílt levelet intézett Angela Merkelhez és a tartomány CDU-s miniszterelnökéhez, Stanislaw Tillichhez. A levélben a menekültkérdés megoldását követelték, és kifejtették, hogy a menedékkérők szűnni nem akaró áradatának közepette nem lehet megvalósítani a kisebb menekültotthonok, szállások kialakítására épülő decentralizált elhelyezési koncepciót. A tornacsarnokok menekültszállássá átalakítása egy kritikus határ átlépését jelenti, mert az ilyen intézkedések lakossági elfogadottsága eleve csekély, és érezhetően csökken.
(MTI)
Bal-Rad komm: “…állítsuk meg a menekültkáoszt, őrizzük meg a német kultúrát és értékeket, fosszuk meg trónjától Merkelt…”
-Csakhogy a germánok valamit elfelejtenek! ŐK “CSAK” MEGVÁLASZTOTTÁK BUNDESMUTTIT! Germánia és Európa trónjára ők CSAK jelölték!
A TRÓNRA A GAZDA ÜLTETTE! HŰBÉRBE!
Bundesmutti pedig kiválóan hajtja végre a kapott megbízatást!
A germánok CSAK a kancellárságtól foszthatják meg Merkelt! A trónjától nem!