A Der Spiegel német napilap szerint a görög politikusok Oroszországtól kérnek gazdasági segítséget egy moszkvai út során, amellyel a nyugati hiteleket próbálják kiváltani. “Görögország kétségbeesetten küzd az államcsőddel. Köszönhetően annak a ténynek, hogy a hitelezőkkel megakadtak a tárgyalások, Athén most Oroszországtól próbált segítséget kérni. Brüsszel és Berlin bizalmatlanul tekint ezekre a próbálkozásokra.”
Alexisz Ciprasz
A Spiegel szerint Alexisz Ciprasz kormánya olcsóbb földgázt akar, emellett arra törekszik, hogy Oroszország törölje el a görög élelmiszeripari termékekre, különösen a gyümölcsökre kivetett behozatali tilalmat.
A lap információi szerint Panaiotisz Lafazanisz energiaügyi miniszter tegnap moszkvai látogatása alkalmából hivatalos formában is benyújtotta az erre vonatkozó kérelmet. A miniszter korábban már nyugati sajtóorgánumoknak nyilatkozva is kijelentette, hogy Oroszországtól kérnek gazdasági segítséget – Görögország ugyanis geopolitikai ütközőzónában van, amit a Ciprasz-kormány a nemzeti érdek képviseletére ki is használ, és a Moszkvával megkezdett tárgyalásokkal kívánnak nyomást gyakorolni Brüsszelre. Lafazanisz a Spiegelnek nyilatkozva arról értekezett, hogy Oroszországban olcsóbb gázárakat tudnak kialkudni, és egyéb pénzügyi segítségről is szó lehet, ha a nemzetközi hitelezőkkel megrekednek a tárgyalások.
A német napilap ezt következetesen Oroszország befolyás-növelési kísérletének nevezte. A gyakorlatban viszont most először állt elő olyan helyzet, hogy a nyugati pénzügyi körök nem egyedüli lehetőséget jelentenek, és megjelent egy másik alternatíva, ami igénybe vehető, ha a nyugati hitelezők kedvezőtlen feltételek mellett akarnak kölcsönt adni, – vagyis sokkal inkább van szó a nyugati pénzügyi monopólium megtöréséről, mint orosz gazdasági terjeszkedésről. A görög kormány értelemszerűen azzal fog szerződést kötni, aki kedvezőbb feltételek mellett hajlandó hitelezni.
Brüsszel korábban elutasította Athén kérését és nem utalták ki az újabb 1,2 milliárd eurót, ami ahhoz vezetett, hogy az energiaügyi miniszter azonnal Moszkvába látogatott. Brüsszel és a nyugati hitelezők olyan feltételeket akarnak társítani a hitelprogramhoz, melyek se a görög kormány, se a görög nép által nem elfogadhatóak. Alexisz Ciprasz miniszterelnök április 8-án szintén Moszkvába látogat, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfővel találkozzon.


https://hidfo2015.wordpress.com/