A kínait vesszük - mert olcsó - nem a hazait, így bajban vannak a Hungarikummal védett honi fűszerpaprika-termelők. A Fűszerpaprika Terméktanács elnöke szerint, amennyiben nem változik semmi, szépen lassan elsorvad a magyar fűszerpaprika-termelés. A vásárlási szokásokon kívül még két kormányzati problémát említenek. Az egyik, hogy miért nem korlátozzák a silány behozatalt - tavaly például az USA-ából származó örleményt hívattak vissza, mert alrgén volt. A másik, hogy hiába a Hungarikummá minősítés, ha ez nem jár életszerű előnyökkel, mint például kiemelt támogatással kormányzati szintről...

Képtalálat a következőre: „fűszerpaprika kép”
A magyar...

A Vidékfejlesztési Minisztérium még tavaly tavasszal azt közölte, mintegy 170 millió forintos vetőmag-támogatással akarja segíteni a nehéz helyzetbe került fűszerpaprika-ágazatot. De mi lett belőle: választási ígéret csupán az amúgyis csak tetszhalálra elegendő összegből. Németh József szerint néhány százmillió forintra lenne szüksége az ágazatnak a fennmaradáshoz. A kormányzatnak 16 pontos javaslatcsomagot készítettek, de választ még nem kaptak.


Képtalálat a következőre: „fűszerpaprika kép”
A kínai...

A szakember kiemelte, hogy a magyarországi termelés drágább a versenytársakénál, többek között azért, mert itt gázzal szárítják a paprikát, míg másutt általában a napon teszik ezt. A paprikaörlemény ára Magyarországon 30-40 százalékkal van a világpiaci átlag felett.

Tájékoztatása szerint az elmúlt évben már mintegy 3000 tonna volt a behozott - főként kínai - fűszerpaprika mennyisége.


Bíró Dalma