“Közös megegyezéssel!”

Április elsejével kezdődően kirúgja dolgozói negyedét a tízmilliárdos állami fejlesztési támogatásokra váró Tokaj Kereskedőház. Búcsúzóul azt is kérik az elbocsátott dolgozóktól, hogy írják alá: a válás közös megegyezéssel történt. Abszurd drámát írnak Tokaj-Hegyalján.

M.-né 50 körüli, Tolcsván élő, halk szavú asszony. Kollégái árulták el, olyan régóta dolgozik a házától csak pár percnyire működő állami vállalatnál, hogy “az neki már csak Borkombinát marad”, nem tud átszokni a Tokaj Kereskedőházra. A nő az utóbbi években a készáruraktárban dolgozott, itt volt akkor is, mikor két éve megözvegyült. És bár a férjét – egykor szintén ‘kombinátos dolgozót – főként az ital vitte el, a gyászt M.-né tisztességgel és méltósággal cipelte, ahogyan próbálta azt is, hogy egy éve, hirtelen meghalt a 29 éves fia is.

M.-néhez kedden nem ezért akartak mentőt hívni a munkatársai. Hanem azért, mert a két hónapja regnáló új vezérigazgató közölte vele, hogy a vállalat hosszú távú, kiszámítható működésének ő április 1-jétől nem feltétele, így ki van rúgva.

Pontot raktak

A Tokaj Kereskedőház (TK) elküldi a dolgozói negyedét – írtuk március közepén. Meg azt is, hogy Gaálné Király Enikő, a borkereskedőből lett állami cégvezető azzal debütált, hogy bejelentette: mivel a borászati szektorban dolgozó, hasonló méretű cégek kisebb létszámmal is képesek versenyképes működésre, az állami cégnél nagy elbocsátások lesznek. (Az utóbbi időben egyre üresebben csengő „tokaji minőségi forradalom” kifejezésen túlra azonban nem nagyon merészkedett, így a dolgozóknak sem magyarázta el: milyen koncepció alapján vezényli le a lészámnyírást, és ez hogyan egyeztethető össze azzal a kormányzati ígérettel, hogy ismét naggyá teszik a tokaji bort, sőt a Tokaj Kereskedőházat.) Előbb a most 152 főt alkalmazó cégnél 70 fős leépítést lengetett be az új vezér, amiből hetek alatt 48 lett, majd mostanra hivatalosan 42 – hogy a szám éppen e pillanatban aktuálisan 40 fő elbocsátását mutassa. (Az elbocsátásokról szóló döntés jogszerűségén továbbra is vita van a cég vezetése és az üzemi tanács (ÜT) között.)

Az elbocsátásokról szóló, a cégvezető és az üzemi tanácsi elnök, Felházi Sándorné közötti találkozók március elején azzal zárultak, hogy a dolgozói érdekképviseletet Gaálné írásban értesítette: a létszámleépítésről szóló döntését rövidesen ismertetni fogja. Ez március 30-án, néhány rövid bekezdést tartalmazó levélben megtörtént.

A tájékoztatóban az áll, hogy a létszámcsökkentés „tervezett időpontja” másnap, március 31-gyel kezdődik, és április végéig befejeződik, és hogy az 42 dolgozót érint „a fenntartható és üzletileg sikeres működés biztosítása érdekében”. A dokumentum szerint a döntésről – a törvényi kötelezettséget betartva – a megyei munkaügyi központot is értesítették.

A 25 százalékos létszámleépítés Gaálné levele szerint 2-2 betanított-, illetve segédmunkást, 20 szakmunkást, 15 ügyintézőt és 3 vezető-irányító munkakörben dolgozó munkavállalót érint. Kedden őket egymás után hívatták is a vezérigazgatóhoz. Eléjük tettek egy A4-es lapra nyomtatot kurta szöveget, melyben a vezérigazgató közli, hogy a csoportos létszámcsökkentés részeként az illető munkájára sem tart igényt.

A levélben ugyan a vezérigazgató azt írta, hogy minden lehetőséget figyelembe vettek, de ez nem biztos, hogy minden esetben így is történt. A listára özvegy, rokkant, sőt, a 40 éves munkaviszony kapujában álló dolgozó is felkerült. Felháziné állítása szerint az ÜT ekkorra már azt a vállalását is teljesítette, hogy listázza a dolgozókat főként szociális tényezők szerint. Vagyis: ki az, aki egyedül neveli a gyerekét, ki özvegy, ki mozgáskorlátozott, és így tovább. Mindez azonban nagyrészt pótcselekvésnek bizonyult – és nem csak M-né esete miatt.

Mi a közös, hol a megegyezés?

Az talán ennél is kevésbé érthető, hogy a TK miért kéri azt az elbocsátott, elbocsátandó dolgozóitól, hogy a kirúgást a munkaviszony közös megegyezéssel történt megszűnéseként fogadják el. Ez akkor is furcsa, ha ismereteink szerint erre az esetre a levél úgy szól, hogy a végkielégítés mértékét a kollektív szerződésben rögzítettek szerint fizeti ki a cég – miközben a következő bekezdésből pedig az is kiolvasható, hogy ha a dolgozó ezt mégsem fogadja el, akkor április 30-ig neki a Munka Törvénykönyve szerint mondanak fel. Utóbbi azt is jelentheti, hogy a dolgozó kevesebb pénzt kap összességében.

A TK közlése szerint a közös megegyezéssel felmondás értelme az, hogy a cég “a folyamat gyors, és a dolgozók számára, a lehetőségekhez képest, kedvező lezárását kívánja elősegíteni”. Amibe a menedzsmentnek az is belefér, hogy ha a dolgozó ezt a formulát választja, maga szabja meg, mely időponttól szüntetik meg a munkaviszonyát. Az írásbeli kérdésünkre adott válaszban az is szerepel azonban, hogy “a kollektív szerződés szerinti végkielégítést természetesen abban az esetben is megkapják a munkavállalók, ha nem fogadják el a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését.”

A festők, karbantartók, a takarító, és a TK “mindenes” téemkásának listára kerülését is többen furcsállják (merthogy: ki fogja ezeket a munkákat elvégezni?), de a gépsorról elküldött mozgáskorlátozott dolgozónak vagy az özvegyek kirúgását egyáltalán nem értik. Azt se, mi lesz azzal a házaspárral, ahol a férfit most listázták, de a konyhán dolgozó feleségét se biztatják semmivel. A nyelveket beszélő “belkeres” elküldése a cégnek nagyobb veszteség, mert a férfi majd biztosan talál munkát, de azt senki nem érti, hogy ha a cég elküldi azt a 11 dolgozóját is, akik szinte a teljes belföldi értékesítést vitték, ki fogja a cég borait eladni.

Ezzel kapcsolatban a TK hivatalosan annyit közölte, hogy “a belföldi értékesítést a vállalatnál több éve területi értékesítési vezetőként dolgozó két munkatárs végzi, valamint folyamatosan közreműködik a tevékenységben Gaálné Király Enikő vezérigazgató, aki a társaság értékesítési és marketing tevékenységének is felelős vezetője.”

Az egyik érintett dolgozó elmondása szerint e felvetésre ő azt a választ kapta Majoros Lászlótól (aki a jogosítványai szerint a termelési folyamatok felügyeletét ellátó, szintén friss vállalati menedzser), hogy a cég eztán majd inkább csak exportra dolgozik. Ez meglehetősen drasztikus változást jelentene a cég eddigi kereskedelmi felfogásához képest. Jól lehet, a borászat évi átlagos 6-7 millió palackos eladási potenciáljának több mint a felét az utóbbi években már a régió országaiban értékesítette, de azt a 2,5-3 millió palackos volument, ami eddig a magyarországi boltokba szállított, aligha lehet a pincében hagyni – vagy csak úgy, egyik pillanatról a másikra átcsatornázni.

Mindenesetre felvették az export-kereskedelmi vonalra azt a Trócsányi Gábort, aki az igazságügy miniszter 21 éves fia.

Pikáns a történetben, hogy április 1-jével azzal az indokkal küldtek el egy újonnan belépésre érkező borászati dolgozót, hogy meg kell várniuk a kirúgási hullámok csitulását, és hogy jöjjön vissza két hónap múlva. Őt nem, öt másik új dolgozót viszont felvett időközben a cég. Közülük a készáruraktár-vezetőhelyettes posztja volt jó ideje betöltetlen, a többiek (a borász technikus, a termelési koordinátor, az üzletfejlesztési menedzser és a pénzügyi ügyintéző) olyan székbe ültek bele, ahonnan valakit, akár évtizedes szakmai múlttal arra hivatkozva tesznek épp utcára, hogy a TK-nak költséget kell csökkentenie.

Elég, hogy maradhat?

Kapun belül M.-né kirúgásának híre is villámgyorsan elterjedt. Az is, hogy a nő, miután kirúgták, rosszul lett. A körülötte dolgozók már a műszak utáni felügyeletét is szervezni kezdték, “nehogy a Bodrognak menjen.” A közfelháborodásra is hivatkozva aztán Felháziné kérte a vezérigazgatót: gondolja újra legalább ezt az egy döntését, pláne, hogy éppen ő írta alá nemrég M.-né özvegyi segélykérelmét.

A vezérigazgató újra hívatta az addigra teljesen összetört dolgozóját, és lehúzta a listáról.

M.-né április 1-jétől a gépsoron dolgozik. Az még nem dőlt el, hogy helyette kirúgnak-e valakit a cégtől. Mivel a palackozóból kedden szinte mindenkit lapátra tettek, M-né néhány, hozzá hasonlóan máshonnak átirányított dolgozóval együtt került a gépsorra. A rapportra hívottak közül sokan majd pénteken mennek be utoljára a tolcsvai központba, hogy ki-ki aláírja a maga papírosát.

A cég közlése szerint Gaálné “várhatóan még a hét folyamán állománygyűlés keretében ismerteti a vállalat stratégiai céljait, a borvidék megújítását érintő terveket azokkal a munkatársakkal, akik a vállalat állományában maradnak”. A helyzet mindenki számára szokatlan lesz. Vélhetően feszült is, mivel a kirúgások után Gaálné azzal csak tovább feszíti a munkások amúgy is feszült idegeit, hogy – szakítva a céges hagyománnyal – nem adta ki szabadnapként a húsvét előtti nagypénteket. Az a hagyomány is megszakadt most, hogy az ünnepekre tekintettel a cég két palack bort ajándékozzon minden munkavállalójának. Ezt azonban a dolgozók kollektíven utasították vissza.
(HVG)