Tízszer annyian haltak meg a “terrorellenes” küzdelemben, mint ahogy azt Washingtonban állították
Legalább 1,3 millió ember vesztette életét a Washington vezetésével több mint egy évtizede indított terrorellenes háborúban, ami azt jelenti, hogy a veszteségmérleg nagyjából 10-szerese annak, mint amiről a média és a döntéshozók eddig tájékoztattak – derült ki egy jelentésből, amelyet három orvosi csoport készített az iraki invázió 12. évfordulója alkalmából.
lead terror
Az Orvosok a Társadalmi Felelősségért, az Orvosok a Globális Túlélésért és a Nobel-békedíjjal kitüntetett Orvosok Nemzetközi Szervezete a Nukleáris Háború Megelőzéséért nevű csoportok közösen vállalkoztak az Afganisztánban, Irakban és Pakisztánban 2001. szeptember 11. után indított nemzetközi terrorellenes küzdelem halálos áldozatainak pontos felmérésére.
A Body Count: Casualty Figures after 10 Years of the War on Terror című, mintegy 100 oldalas, márciusban közzétett jelentés készítői ugyanakkor megjegyzik, hogy a halottak 1,3 milliós száma még mindig óvatos becslésnek számít, hiszen az akár a 2 milliót is meghaladhatja. Szerintük “teljesen valószínűtlen”, hogy a terrorellenes harcnak egymilliónál kevesebb áldozata lenne. Ráadásul az orvosokat tömörítő csoportok a dokumentum összeállításakor nem vették figyelembe a többi olyan országot, köztük Jement, Szomáliát, Líbiát vagy Szíriát, amelyeket szintén érint a Washington vezette háború. A tanulmány szerzői kitértek arra, hogy miközben az Egyesült Államok szorosan figyelemmel kíséri a szövetséges csapatok veszteségeit – Irakban 4 804-en, Afganisztánban 3 485-en haltak meg -, a koalíciós erők által megölt polgárok és szélsőségesek számát “hivatalból figyelmen kívül hagyják”.
Az iraki lakosság 5 százalékát kiírtották
lead terrorIrakban az amerikai invázió 2003-as kezdete óta a terrorellenes háborúban közvetve vagy közvetlenül legalább egymillió embert öltek meg, vagyis a teljes lakosság 5 százalékát. Ebbe nem számolták bele azokat az irakiakat, akik menekülni kényszerültek és a veszélyes körülmények miatt vesztették életüket. A terrorellenes háború miatt 3 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására az ázsiai országban.
A jelentés szerint 220 ezren haltak meg Afganisztánban és 80 ezren Pakisztánban a szélsőségesek elleni küzdelem több mint tíz éve alatt.
Nem stimmeltek az adatok
A dokumentumot azután készítették el, hogy az ENSZ egyik tanulmányából kiderült: Afganisztánban a 2009 óta vezetett adatokkal összevetve tavaly volt a legmagasabb a polgári áldozatok száma. A három orvosi csoport az ENSZ, a kormányzatok és civil szervezetek adataira, valamint egyéni tanulmányokra hagyatkozott a jelentés összeállításakor.
“Nincs semmi új abban, hogy a kormányok igyekeznek elfedni a teljes képet a katonai beavatkozásokról és háborúkról, illetve azok költségeiről” – írta Robert M. Gould amerikai orvos a tanulmány előszavában. “Az Egyesült Államok esetében a vietnami háború története tipikus példa erre. A délkelet-ázsiai halálos áldozatok hatalmas számát, köztük a harcoktól távol maradt legalább kétmillió vietnami polgár halálát és a harcok során bevetett növényirtó szerek, köztük az Agent Orange egészségre és környezetre gyakorolt hosszú távú hatását az amerikaiak többsége a mai napig nem ismerte el teljesen” – mutatott rá Gould.
(MH)