Számos titkosított kommunikációs megoldást láttunk már, köztük most egy magyart is.

A Secfone (Navayo) megoldása alapjaiban különbözik szinte minden mástól, ugyanis hardveres megoldást kínál, de ezt olyan formában teszi, amivel szinte bármilyen okostelefon alkalmassá tehető a titkosított adatkommunikációra. A 2003 óta fejlesztés alatt álló rendszer két fontos eleme a telefonra telepíthető szoftver illetve a hozzá kapcsolódó microSD-kártya, amely a titkosításhoz szükséges TPM chipet tartalmazza, ez védi a kulcsokat illetéktelenekkel szemben – ebből adódóan a Secfone elvileg csak azokkal a készülékekkel használható, amelyekben van hely a kártya számára. Van azonban két kivétel: a Secfone működik iPhone-nal is, egy kiegészítő adapter segítségével, illetve van mód arra, hogy a kommunikációba PC vegyen részt, amit egy külső „doboz”, a Secbox készít fel a telefonálásra. A beszélgetés a működési elvből adódóan természetesen IP-alapú, vagyis a Secfone használatához mindkét félnél szükséges előfizetés, és élő internetkapcsolat is. A felhasználók saját Secfone telefonszámot kapnak, amit az okostelefonos alkalmazáson belül éppen úgy tudnak kezelni, mint a normál telefonszámokat – és van mód összekötni is a telefonkönyveket. Értelemszerűen, ha titkosított csatornán szeretnénk beszélgetni vagy SMS-t küldeni, akkor a Secfone számunkat kell használni.
A kommunikáció peer-to-peer alapon működik, a zárt kommunikációs hálózatot egy speciális, szabadalmaztatott kulcskezelési megoldás védi, míg a beszélgetést 448 bites Blowfish CBC algoritmus segítségével kódolja a rendszer. A telefonok egymásra találásában egy központi szerver is részt vesz (a kliensek és a szerver közötti adatforgalom is titkosított), ami a tényleges kommunikációban már nem vesz részt. Ebből (és a hardveres kulcsvédelemből) adódóan a beszélgetést még a Secfone sem tudja figyelni – azaz nincsen olyan hátsó ajtó, amelyet például az amerikai piacon való megjelenéshez valószínűleg kötelező lenne beépíteni.


A Secfone eredetileg a katonai piacra készült, ahol évek óta kapható, azonban a néhány hónapja indult polgári értékesítésnek köszönhetően ma már bárki megveheti átalánydíjas előfizetéses szolgáltatásként. Ez annyit tesz, hogy a microSD kártyát meg kell vásárolni 300 euróért, utána pedig havidíjat kell fizetni, de maga a beszélgetés korlátlanul ingyenes. A szolgáltatás havidíja készülékenként 55 euró. A Secfone előfizetéshez használatos kártya egyben memóriakártyaként is működik egyébként, kapacitása azonban egyelőre nem túl nagy, legfeljebb 2 GB lehet. Sokan a politikusok lehallgatási botrányaira gondolnak vagy a terrorizmus elleni küzdelemre, de - ki hitte volna - az ipari kémkedés semlegesítésére a legértékesebb a felhasználása. Csak Németországban éves szinten 50milliárd eurós kárt jelent az ipari kémkedés...
A vállalatnak több hazai referenciája van (pl. NMHH), de a Secfone népszerű Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában is.


Hírfigyelő Szolgálat