2015. február 16., hétfő

Klímarezsim – Új időjárás befolyásoló fegyverek CIA pénzből?

weather-weapon-haarp1


Az RT-nek nyilatkozó amerikai tudós aggódik, hogy a titkosszolgálati szervek az időjárást fegyverként használhatják. Szorgalmazza a nagyobb átláthatóságot a CIA-nál és azt akarja, hogy a kutatás globális legyen, hogy a technológiát fegyverként ne lehessen bevetni.
Alan Robock professzor attól tart, hogy az amerikai titkosszolgálatok is érdeklődnek az éghajlat-módosítással foglalkozó kutatások iránt, hogy ezeket a technológiákat potenciális fegyverekké alakíthassák.
Példaként említette a felhők létrehozását a sztratoszférában, a vulkánkitöréseket követően kialakuló felhők mintájára, amivel a globális felmelegedést próbálják kezelni például kénvegyületek vagy titán-dioxid bejuttatásával a sztratoszférába. A módszerrel azt érik el, hogy a felhőbe juttatott részecskék visszaverik a napsugarakat és ezzel hűtik a földet, ami olcsó és gyors eljárásnak számít, de véleménye szerint túl sok mellékhatással jár.
Az egyik például, hogy a technológia kiterjedt alkalmazása esetén a napfény olyan országokat is elkerülne, ahol arra pedig nagy szükség van. Elég a Krakatoa vulkán 1883-as kitörésének az éghajlati viszonyokra kifejtett hatásait említeni. A kitörés után négy éven keresztül szokatlanul hideg volt és a világon szinte mindenhol tapasztaltak hóesést. Egyébként a napsugárzás befolyásolásának ötletét is a vulkánkitörések adták.
„Az időjárást a világ egyetlen pontján sem lehetséges úgy befolyásolni, hogy ezzel ne hatnánk az egész bolygóra. A sztratoszférában történő felhőképzés nem helyi, hanem globális hatást eredményezne. Nem tudom elképzelni, hogy miként akarnak ebből fegyvert létrehozni, de talán ilyesmire gondolnak,” nyilatkozta a professzor az RT-nek.
A CIA három évvel ezelőtt kereste meg a professzort a geomódosítással kapcsolatban. Hír pedig ma lett belőle.
A Rutgers Egyetem klímakutatója azt is elmondta, hogy az amerikai titkosszolgálat tagjai felkeresték, hogy kihasználják az éghajlat módosításával kapcsolatos szakértelmét.
„Néhány éve felhívtak és közölték, hogy a CIA-nak dolgoznak. Azt kérdezték, hogy amennyiben egy másik ország megpróbálná befolyásolni a mi időjárásunkat, arról tudnánk-e.”
Robock rögöt arra gondolt, hogy a CIA-t ennek éppen az ellenkezője érdekelte, mégpedig az, hogy amennyiben az Egyesült Államok befolyásolja egy másik ország éghajlatát, azt észrevehetik-e.
„Nem tudom, mi motiválja a CIA-t. Gondolom az Egyesült Államokat próbálják védeni.”
A professzor elmondta, hogy részben a CIA finanszírozta az Amerikai Tudományos Akadémia által a múlthéten kiadott jelentés elkészítését is. A titkosszolgálat az éghajlat irányításával kapcsolatos további kutatások elindítását sürgeti, hogy amennyiben a törvényhozók úgy döntenek, hogy egy lépéssel tovább viszik a kérdést, tisztában legyenek a kockázatokkal és előnyökkel.
„Azt gondolom, hogy ezt a kutatást nyíltan kellene végezni, mégpedig nemzetközi részvétellel, hogy még véletlenül se használhassák ellenséges célokra,” idézte a Guardian a tudóst.
A Környezet Módosításával kapcsolatos 1978 októberében aláírt egyezmény megtiltja az időjárás fegyverként történő bevetését, ugyanakkor több politikai vezetői vádolta már az egyezmény megszegésével az Egyesült Államokat.
High Frequency Active Auroral Research Program Research Station antennák - fotó: wikimedia commons
High Frequency Active Auroral Research Program Research Station antennák – fotó: wikimedia commons
Az amerikai HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program) sokak szerint fontos szerepet játszott az éghajlat módosításban. 2010-ben Mahmoud Ahmedinedzsád iráni elnök azt mondta, hogy az alaszkai létesítmény felelős a Pakisztánban tapasztalt pusztító áradásokért. A vádak ráadásul az ENSZ közgyűlése előtt hangzottak el.
Még ugyanabban az évben, az azóta elhunyt venezuelai elnök, Hugo Chavez állította, hogy a HAARP létesítményben folyó kísérletek váltották ki a 2010-es haiti földrengést, ami két korábban fel nem térképezett tektonikus lemez elmozdulásakor tört ki.
Az amerikai hadsereg már több ízben alkalmazott időjárás befolyásolási technikákat, hogy egy-egy konfliktust a maga javára fordítson. A 60-as években például, a „Viharos düh” (Storm Fury) nevű projekt keretében, ezüstjodid bejuttatással próbálták csökkenteni a hurrikánok erősségét.
A Vietnámi háború alatt pedig már képesek voltak felhőket létrehozni, hogy ezzel növeljék a lehulló eső mennyiségét a Ho Si Minh-ösvény mentén és ezzel megnehezítsék a vietnámi hadsereg számára a csapatok és fegyverek mozgatását a kialakuló sárban. A New York Times szerint annak idején 21 millió dollárt költöttek a projektre.


Forrás: RT.com

Időkjelei: Az időjárás befolyásolása, illetve ennek fegyverként történő bevetése legtöbb olvasónk számára valószínűleg nem ismeretlen téma, ami mégis újdonságnak számít az alábbi hírrel kapcsolatban, hogy erről ma már a tömegmédiában is egyre többször olvashatunk. Vajon mi ennek az oka? Ezt is szeretnék az emberiség érdekében vagy „megmentéséért” létrehozott technológiák közé sorolni a köztudatban? Miért? Az alábbi hírt az orosz RT mellett számos nagy amerikai és egyéb nyugati tömegmédium is közzétette.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése