2015. január 5., hétfő

Új front nyílhat Odesszában?

terkep_0
Feltehetőleg az Odesszai Népköztársaság partizánjai követték el azt a támadást, mely tegnap, (2015.01.04-én) késő este, – az Ukrán Nemzeti Gárda új odesszai koordinációs központja ellen irányult.
Helyi idő szerint, este fél 11-kor erős detonáció rázta meg a Gymnasicheskaya utca és a Bolsoj Arnautszkoj sarkán lévő épületet, melyben a késő időpontra való tekintettel, – az első jelentések szerint nem tartózkodott senki. – Ám az épületben, s az előtte parkoló autóban meglehetős károk keletkeztek, – nem beszélve arról az erkölcsi kárról mely az Ukrán Nemzeti Gárda katonáit érte, – hogy lehetséges eredményes bombatámadást elkövetni ellenük, az újoroszországi fronttól több száz kilométerre nyugatra is.
Szemtanúk beszámolója szerint, a rendőrség percek alatt a helyszínre ért, de áldozatokról egyelőre a hivatalos rendőrségi források sem számoltak be.
1420422099_odresA helyi források emlékeztetnek arra, – hogy Odesszában a május 2-i vérengzés óta folyamatosan forrnak az indulatok a megszálló kijevi junta, s a szolgálatukban álló neonáci bandák ellen, – s Odessza oroszpárti lakosai ki is kiáltották az Odesszai Népköztársaságot, – mely felvette a harcot a nyugati megszállók, s a zsoldjukban álló junta erői ellen.
Az elmúlt hónapban több robbantás is volt Odesszában, legalább öt, s a legutóbbinak halálos áldozata is volt, – ezért Porosenko elnök úgy döntött, hogy csapatokat vezényel a városba, az Ukrán Nemzeti Gárda egységeiből. – Ezek január 3. napjának délelőttjén vasúton meg is érkeztek, – s majd egy napig tartott a páncélozott járműveik kivagonírozása.
Majd a katonák elözönlötték a várost, s elkezdték az oroszajkú, s a velük szimpatizáló lakosság vegzálását. A következő estén (tegnap), – meg is kapták a méltó köszöntést az odesszai partizánoktól. Ezentúl nem fog nyugodtan aludni a fekete-tengeri városban egy megszálló zsoldos, cion-fasiszta jobb szektoros pribék, vagy “Nemzeti” Gárdista sem.
b7b3143942bc502557bf8fb3
Ostap Benderchuk / Újoroszország Központi Információs Irodája – Fotók: Крыса из нержавеющей стали
Szabad Riport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése