Francois Hollande francia államfő kijelentette, el kell törölni az Oroszország ellen hozott szankciókat, amint eredmények mutatkoznak az ukrán béketárgyalásokban, mert egy Oroszországban bekövetkező válság drasztikus hatással lehet Európára is. Hollande egy kétórás interjút adott a France Inter rádiónak, ahol elmondta, hogy "ha Oroszország válságban van, az Európának sem jó", emellett azt is egyértelműen kijelentette, hogy ő nem támogatja a helyzet további rontásának politikáját. "Úgy gondolom, a szankciókat most azonnal be kell szüntetni."
Hídfő.net.ru | Francois Hollande
Az államfő kifejezte reményét arra vonatkozóan, hogy a január 15-én Asztanában (Kazahsztán) tartott megbeszéléseken megállapodásra jutnak majd. A találkozót - hivatalosan legalábbis - az ukrán államfő, Petro Porosenko szervezi, és előre láthatóan részt vesz rajta Vlagyimir Putyin, valamint Angela Merkel német kancellár - aki korábban szintén kijelentette, hogy az európai biztonságpolitikának nem Oroszország ellen, hanem Oroszországgal szövetségben kell garantálnia Európa biztonságát. Igaz, ehhez nagyban hozzájárult, hogy az amerikaiak nyomására meghozott szankciók nem gyakoroltak jelentős hatást Oroszországra, és mindeddig egyetlen látható eredményük volt; a gazdasági mutatók romlottak, aminek hatására látványosan menekülni kezdtek a nyugati befektetők, és Putyin nyomott áron tudta visszavásárolni, ami eddig idegen kézen volt.
Hollande az interjúban azt is kifejtette, hogy nem támogatja Ukrajna NATO-tagságát, mert az ellehetetlenítené a békefolyamatot. "Putyin úr nem akarja beolvasztani kelet-Ukrajnát. Ebben biztos vagyok. Nekem ezt mondta." - mondta. "Amit ő akar, hogy Ukrajna ne váljon a NATO tagjává, és ne legyen egy idegen hadsereg Oroszország határain."
A francia elnök novemberben Washington nyomására döntött arról, hogy Franciaország nem adja át az Oroszországnak gyártott Misztral helikopter-hordozó hajókat. Később Hollande egy távol-keleti útjáról hazafelé tartó repülőgép-úton előre be nem ütemezett látogatást tett Oroszországban, és Vlagyimir Putyinnal személyesen találkozott a Vnokovo-2 repülőtéren. Az azt követő nyilatkozatok szerint a találkozón nem volt szó a Misztral-ügyről. Úgy tűnik azonban, hogy szó volt a szankciók kérdéséről, és Franciaország elhagyhatja az amerikai szankciók követését.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/05/franciaorszag-visszavonna-az-oroszellenes-szankciokat