A kép csak illusztráció


Fegyverzeti anyagok beszerzésére írt ki pályázatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Aminek akár örülhetnénk is, mint jó és közérdekű hír. Tudjuk, hogy van kommandós illetve készenléti részlege a NAV-nak, no de viszont nem nagyon van fegyveres adócsaló réteg hazánkban, aki ellen ez indokolt lenne. De akkor ki az ellenség? Vagy már a kormánnyal karöltve egy esetleges - nem szakmai - konfliktus "kezelésére" játszanak ilyen bújtatott formában?



Mint például az atlantista gyökerű tüntetések elfajulása, vagy a bevándorlás és táboraik fékentartására lesznek bevethetőek, más rend(állampárti)védelmi kötelékekkel integrálva. Tudjuk azt is, hogy az atlantista tüntetések maximum dobálózásba torkollnak, de fegyveres konfliktusra nem ragadtatják magukat(legfeljebb külföldi zsoldoserők beszivárogtatásával). A (szélsőjobb) hazafias erők meg, mint láttuk példás összefogásukat, nem harcolnak a kormány ellen egy másik ellenség oldalán, hiszen nekünk mindkét érdek igát jelent. Viszont csak a hazafias erők fognának (és fogtak is történelmünk során eddig is) fegyvert a nemzet és hazánk szabadsága és igazságossága érdekében/védelmében. Vagyis tovább épül az állampárti terrorrendszer ellenünk. Értesüléseink szerint kifejezetten város- és épületharcászati képzésben részesülnek egyaránt a Katasztrófavédelemmel és a Tűzoltósággal egyetemben, a Rendőrség kötelékei mellett. A pályázatban az olvasható, hogy „a védelem terén alapvető biztonsági érdeket érintő, kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk beszerzésére, illetőleg szolgáltatások megrendelésére” írják ki a közbeszerzést.
A NAV-nak több mint 300 ezer lőszerre, 2 lézeres távmérőre, 2 mobil szélmérőre, 4 elektronikus fülvédőre, 20 műanyag puskatokra, 200 univerzális pisztolytokra, 200 univerzális csípőtokra, 400 univerzális szimpla tártokra, 150 taktikai felszerelés készletre, 50 taktikai mellényre, 200 lőszertárolós vaskazettára, 220 taktikai fegyverlámpára, 220 taktikai késre, 10 célmegvilágító kézi reflektorra, 15 légpisztolyra, 2 tisztítókészletre sörétes fegyverekhez, 30 gyakorló bilincsre, 10 gyakorló pisztolyra, 10 gyakorló késre és 30 gyakorló spray-re van szüksége.
Figyelünk!


Hírfigyelő Szolgálat