2015. január 19., hétfő

Mi legyen Peszkivel?

gaub
Az már most a napnál világosabb, hogy Nyalókakirályék Donyeck-Gorlovka elleni “inváziója” tökéletes kudarccal végződött a junta számára.
peszki
Peszkivel gondjai vannak a miliciának! Most-hogy elfoglalták-nem tudnak vele mit kezdeni!
A donyecki repülőtérnél még mindig komoly erőfeszítéseket tesznek a betörés érdekében. Ma kora délután már ködöt is gyártottak, hogy hátha annak leple alatt… Legfeljebb ők maguk se láttak semmit. Amúgy ágyúzzák mindkét terminál környékét rendesen.
dnyr
Donyeck sem nyugodhatott még meg teljesen. Folyamatos a latortüzérség működése. A város 3. számú kórházának egyik épületét telibe találta egy latorgránát. Az elpusztult épületben becslések szerint harminc beteg, és nem tudni hány fős személyzet tartózkodott. A mentés tart, de sok halottra számítanak.
moszt
Donyeck “Béke” sétálóutcájában egy tömbházat talált el egy valcmanista lövedék. Pontosan ahová becsapódott, egy család otthon volt. Négyen haltak bele a terrorba.
Gorlovkában a halottak összegyűjtése folyik ma késő délelőttől. Magyar idő szerint délután három óráig kilencven holttestet szállítottak el az utcákról, közterekről. Nagyjából a város negyed részéről. A romok alatt is sok halott lehet.
vér
Bahmutkánál és Gyjebalcsevo környékén tüzérségi párbajok zajlanak.
A (Славяносербск)Szlavjanoszerbszk-körüli latorütegek (Счастье)Szcsasztyje délnyugati peremvidékét lövik.
(Станицa Луганскa)Sztanyica Luhanszka nagyon dühíti a martalócbanda tüzérségét. Ott ugyanis közel ezer dezertált nemzeti gárdista húzta meg magát. Egykori kollégáik most megpróbálnak végezni velük. De hogy kerek legyen a dolog, most Mariupol miatt is aggódhatnak a kijevi udvarban.
(Гранитное)Granyitnojenál a DNR erői szépen morzsolgatják Valcman latorhadát, miközben Mariupol “Орджоникидзе”-“Ordzsonikidze”-városrészéből utcai harcokról érkeznek hírek.
Délelőtt a valcmanisták “Szűz Mária” nevű önkéntes latoregyletének a város előtti állásait megsemmisítette a milicia tüzérsége. A martalócok életben maradt része eszét vesztve, mindent hátrahagyva vágtázott amerre látott.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/19/mi-legyen-peszkivel/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése