Mintegy hatezren tüntettek a bolgár fővárosban, Szófiában amiatt, hogy a kormány tervbe vette a nyugdíjkorhatár felemelését. Az októberben megválasztott nyugatbarát koalíciós kormány január 1-től négy hónappal megemelné a nyugdíjkorhatárt. A megmozdulást a független szakszervezetek szövetsége szervezte, miután az októberi előre hozott - a bolgár atlantisták részéről korrupciós ügyekkel kikényszerített - választások nyomán hatalomra került, Bojko Boriszov (aki most betett az oroszoknak is a déli gáz-ügyben a nyugatnak nyalva) vezette kisebbségi koalíciós kormány bejelentette, hogy 2015. január 1-jével négy hónappal megemelné a nyugdíjkorhatárt, amely így a férfiak számára 63 év és nyolc hónapra, a nők számára pedig 60 év és nyolc hónapra emelkedne. A nyugdíjkorhatárt ezután fokozatosan a férfiak számára 64, a nők számára pedig 61 évre emelnék. Az intézkedés mintegy 2 millió munkavállalót érint a 7,3 milliós országban. A kormány emellett a jövő évre befagyasztotta a fizetéseket az állami szektorban.


EU-s hátszéllel...


Vajon nem az IMF kéz munkálkodik itt is?

Mind az 1998-as Fidesz, mind az Mszp idejéből nálunk is ismert módszer ez pártpolitikai szinten a nyugatosítás előkészületében. Az Európai Unió legszegényebb tagállamának számító ország lakosságának mintegy egyharmada nyugdíjas, a társadalom gyors ütemben öregszik, a népesség zsugorodik. Ennek egyik oka az, hogy a fiatal bolgárok tömegesen próbálnak szerencsét az EU gazdagabb tagállamaiban, mint nálunk. A bolgár kormány azzal érvel a nyugdíjreform mellett, hogy ez versenyképesebbé tenné a kelet-európai országot, és fenntarthatóbbá válna a szociális ellátórendszer. A kelet-európai ország nyugállományba vonult lakosai átlagosan havonta 160 euró (mintegy 49 ezer forint) nyugdíjat kapnak az államtól, s ez az összeg csupán legalapvetőbb szükségleteiket fedezi. A tüntetés résztvevői azt követelték, hogy a korhatár helyett a nyugdíj összegét növelje meg Boriszov kormánya.

"Nem akarunk életünk végéig dolgozni, vagy nyomorúságos nyugdíjon tengődni" - hirdették a tiltakozók feliratai.

Boriszov kormánya azzal az ígérettel lépett hivatalba az ősz folyamán, hogy a gazdaság élénkítése érdekében megvalósítja az egészségügy, oktatásügy és a nyugdíjrendszer régóta halogatott reformját. Az uniós előrejelzések szerint 2015-ben 0,6 százalékos lesz Bulgáriában a gazdasági növekedés. Talán ezek az igéretek is ismerősek lehetnek itthonról is... Ezért kell hangsúlyt fektetnünk az országhatárainkon kívüli történésekre is. Ezért foglalkozunk annyit a külpolitikai elemzésekkel, hiszen a világ és annak alakulása ránk is nagy hatással van, ha tetszik ha nem.


Bíró Dalma