Ahhoz, hogy túléljünk és megelőzzük az államcsődöt, egy nemzetközi donor konferenciára és a gazdaság talpra állítási tervére van szükség - hangsúlyozta egy mai tájékoztatón Arszenyij Jacenyjuk, nyomást gyakorolva a nemzetközi fejlesztési intézményekre, hogy további támogatást adjanak. Az ukrán kormányfő utalt a tegnapi Financial Times-ban megjelent információra, miszerint az IMF mintegy 15 milliárd dollárnyi finanszírozási "rést" talált az ukrán középtávú makropályában.
Üres az ukrán államzsidók zsebe a kassza meg...
Két eu-s tanácskozáson részt vevő forrás szerint nyugaton egyre súlyosabb aggodalmak övezik az ukránok pénzügyi helyzetét. A megszólalók szerint annyira, hogy Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter már azzal a kéréssel fordult Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszterhez, hogy görgessék tovább a tavaly a Kreml által Kijevnek nyújtott, mentőövként szolgáló 3 milliárd dolláros devizakötvényt. A pénzügyi segítségként nyújtott hitel visszafizetése 2015 decemberében lenne esedékes. Ennek újrastrukturálását szorgalmazzák a németek, ami akár az ukrán államadósság szélesebb körű átrendezésére való igényt is felerősítheti. Az oroszok által birtokolt kötvény - ami tulajdonképpen jelenlegi részesedést jelent az ukrán államháztartásból minden ingó- és ingatlanjával együtt - ún. cross default klauzulával van ellátva, vagyis nemteljesítés esetén a többi hitelezője is csődösnek nyilváníthatja Ukrajnát. Ha az oroszokat valóban a kötvény visszafizetésének átütemezésére kérik, azok joggal kérhetnék, hogy a terheket osszák meg az összes többi hitelező között is. Az oroszok által birtokolt ukrán devizakötvény emellett egy 60 százalékos GDP-arányos adósságra vonatkozó kovenánst is tartalmaz, mely plafont az ukrán adósság valószínűleg már rég átlépte. Így könnyen előfordulhat, hogy az oroszok hamarosan e feltétel megsértésével hozakodnak elő maguktól, a kölcsön azonnali visszafizetését kérve, azaz kvázi részleges államcsődre kell készülni. A nemzetközi közösség korábban egy 27 milliárd dolláros mentőcsomagot rakott össze Ukrajnának, ebből 17 milliárd dollár jönne az IMF-től. Utóbbi csomagból két részletben eddig összesen 4,6 milliárd dollárt folyósítottak. Éppen csütörtökön fogadott el az ukrán parlament egy újabb, adó és energiaár-emeléseket, állami cégek privatizációját is tartalmazó reformcsomagot, ami megnyithatja az utat a további hitelrészletek folyósításához. Persze az modern empatikus EBRD - vagyis az érdek elvű kizsigerelők klubja - egyik képviselője ma ígéretet tett arra, hogy a fejlesztési bank továbbra is igyekszik segíteni, feltéve, ha az ukrán politikai elit továbbra is komolyan gondolja a szükséges és megígért reformok végrehajtását.

A nyugat-ukrán puccsista kormányfő államcsőd fenyegetéssel kapcsolatos ma délelőtti kijelentését igyekezett tompítani délután a másik zsidó pénzügyminisztere, aki azt hangsúlyozta: bár nagyon nehéz a helyzet, de nem fontolgatja a kormány a csőd bejelentését. Alkudoznának, szépítenének lám-lám, a vér kötelez. Az államnak - ha már liberális demokráciát játszanak -, és rajta keresztül a jegybanknak égető szüksége lenne a devizatartalékok megerősítésére (nemzetközi mentőcsomag folyósításán keresztül), hogy azzal is erősíteni tudja a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat és ezen keresztül lehetőleg a hrivnyát is. Az uktán fizetőeszköz ma is történelmi mélypont körül (15,70 körül) járt a dollárral szemben. A Valutaalap szabályai szerint addig nem biztosítható támogatás egy országnak, amíg az nem képes megfelelni a következő 12 hónapban felmerülő pénzügyi kötelezettségeinek. Vagyis, amíg a 15 milliárd dolláros nemzetgazdasági finanszírozási hiányt meg nem szüntetik Kijevben, valószínűtlen, hogy az IMF további forrásokat biztosítana számára. Ugyanakkor a Valutaalap küldöttsége jelenleg is Kijevben tárgyal a kormánnyal a program jövőjéről.
Gölöncsér Miklós