„A hazai futballélvonalban a játékosok bruttó alapbére havi 1000 euró, azaz jelenlegi árfolyamon számolva 309 ezer forint és 20 ezer euró, vagyis körülbelül 6,2 millió Ft közé tehető. Az alsó kategóriába a klubok utánpótlás akadémiáiról felhozott fiatalok tartoznak, a csúcsgázsit pedig egy-egy klubnál a legnagyobb sztárok kapják” – írja a Blikk egy neve elhallgatását kérő bennfentes informátorára hivatkozva.
“Az átlag havonta bruttó 600 ezer és 1,5 millió forint közötti összeget keres. Ezekhez jönnek még a prémiumok.”
Idézet a Blikk cikkéből
A Blikk úgy értesült, hogy az NB I-ben a székesfehérváriaknál, valamint a Ferencvárosnál járnak a legjobban a játékosok, de nem panaszkodhatnak a győriek és a diósgyőriek sem, ahogy a Puskás Akadémiánál is sokat lehet keresni. A fizetési tabella alján a Pécs, a Honvéd és a Pápa áll, ezeknél az egyesületeknél nem érik el az 1 milliót az alapbérek.
Blikk értesülései szerint az olyan kaliberű labdarúgók, mint Juhász Roland, a német Benjamin Lauth vagy a belga Roland Lamah egyaránt 20 ezer eurós (6,18 millió forintos) alapbért kapnak.