Több ezren tüntettek Vida Ildikó és a NAV-vezetők leváltásért a budapesti József Nádor téren. Vágó Gábor volt LMP-s politikus ultimátumot intézet kormányhoz és a NAV vezetőihez. Ha november 17-ig nem mondanak le, akkor a Kossuth téren újabb tüntetés lesz, és polgári engedetlenség is indulhat.
Kevéssel este hat óra után kezdődött a Dob utcában a NAV vezetőinek lemondásáért szervezett fővárosi tüntetés. A résztvevők az adóhatóság Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága elől a Nemzetgazdasági Minisztérium felé indultak.
Független vizsgálatot követelt Vágó

Vágó Gábor volt LMP-s képviselő a demonstráció elején azt mondta, azért gyűltek össze, hogy tisztán lássanak az évtized botrányában. A politikus egyúttal független európai uniós vizsgálatot követelt.
Vágó lemondásra szólította fel Vida Ildikót, az adóhatóság vezetőjét, valamint Somos Katalint a NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságának vezetőjét, Csillag Dezsőné elnökhelyettest és Dávida Mariannát, a NAV ellenőrzési főosztályának vezetőjét. Felmutatott egy általa 1000 milliárd forintos bankónak nevezett lapot, miközben úgy fogalmazott: ennyit húznak ki a zsebünkből az adócsalók úgy, hogy az adóhatóság félrenéz.
A kormány távozását követelték
Beszéde után a demonstrálók egy platós kisteherautó és a mögötte vitt, egymáshoz varrt magyar és európai uniós zászló nyomában elindultak a Nemzetgazdasági Minisztérium felé. Amikor a tömeg eleje az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky úthoz ért a vége még az Oktogonnál járt.
Az indulás előtt és a vonulás alatt többször is skandálták, hogy „Orbán takarodj!”, „Viktátor”. A tömegben egyebek között „Ildikó vakáció, NAV világhírű korrupció”, „maffia kormány”, „bűnözőknek nem adózunk”, „orbánc, hazudtok éjjel és nappal!, takarodjatok!”, „fejétől bűzlik a NAV”, valamint „elég volt a diktatúrából” feliratú transzparenseket, valamint néhány magyar és európai uniós zászlót lehetett látni.

Nem járt a villamos sem
A vonulás alatt a kisteherautóról felváltva szólt zene, illetve a NAV-vezetés lemondását követelő és a kormányt bíráló beszédek. „Az, aki korrupt, mondjon le” szlogenre folyamatosan kórusban skandálták, hogy mondjon le! A tömeg útvonalát a rendőrség mindenütt lezárta a forgalom elől, amikor az Andrássy úton haladtak végig, a Nagykörúton a villamosokat is leállították.
Ultimátum
A József Nádor téren Vágó közölte, egy hetet adnak a kormánynak arra, kérje meg az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja át a NAV-ot, Vida Ildikónak és a többi érintett NAV-os vezetőnek pedig arra, hogy lemondjanak.
Ha ez nem történik meg, akkor november 17-én a Kossuth téren és több vidéki városban is tüntetés lesz, utána pedig Vágó szerint már azt is meg kell fontolni, hogy milyen eszközökhöz nyúljanak a polgári engedetlenség eszköztárából. „Addig van lehetősége a kormánynak egy európai megoldásra, nem kérünk többet a keleti típusú hatalomgyakorlásból” – mondta.

Várady: Újabb eredmény kell
Várady Zsolt, az iWiW alapítója arról beszélt, hogy a netadó elleni tüntetés után újabb eredményt kell elérni, változást kikényszeríteni: Vida Ildikó és a többi, a kitiltási botrányban érintett NAV-os lemondását. „Nem akarunk olyan országban élni, ahol aki lop és hazudik, hatalmon marad. Aki hatalmon van, az megkérdőjelezhetetlen. Aki kérdez, vagy kritizál, azt megfenyegetik” – mondta. Az iWiW alapítója, aki egy új közösségi oldal létrehozását is bejelentette.
Horváth független átvilágítást követelt
Horváth András, az áfacsalást kirobbantó volt adóellenőr is Vida Ildikó lemondását követelte. Arra kérte a kormányt, hogy helyezze közvetlen irányítása alá az adóhivatalt, amelyet egy független intézménynek kellene átvilágítania.
(Origo)
Bal-Rad komm: “…egy hetet adnak a kormánynak arra…akkor november 17-én a Kossuth téren és több vidéki városban is tüntetés lesz, utána pedig Vágó szerint már azt is meg kell fontolni, hogy milyen eszközökhöz nyúljanak…”
-Orbán Viktornak MINDENKÉPPEN LÉPNIE KELL! Ugyanakkor nem árt ha tudja: bármit is lép? – a neoliberális felfordulás akkor is meglesz! Az arra való felkészülés alaphangját tegnap a gyurcsányista Gréczy, és a maszopos Burány is megadta.
Orbán Viktor – és mi mindannyian – felkészülhet arra, hogy tetteitől függetlenül az okostelefonos – euzászlós horda el fogja lepni a pesti belvárost. Az, hogy az ő jobbkeze – Lázár – most nem megy el a hagyomásos vadkacsákra lövöldözésre, nem elégséges lépés!
Mi inkább hajlunk Horváth András felszólitását támogatni! Orbán Viktor végre álljon elő!
Amennyiben szükséges, ha kell az egész kormányt váltsa le a járulékos körrel együtt, a költségvetés parlamenti vitáját azonnal függessze fel, és a jelenlegi – de még inkább a közeljövő várható – eseményeire tekintettel, hivatkozva az ország közállapotaira – kérje fel a köztársasági elnököt a parlament tevékenységének felfüggesztésére, és rendeleti kormányzás bevezetésének a kihirdetésére.
Közben pedig a parlamenti 2/3 adta lehetőséggel élve, haladéktalanul léptesse ki Magyarországot a NATO – ból!




Impotens CIA tüntetések

A hétvégén, miközben egy borsodi kisvárosban akár történelmi jelentőségűnek is nevezhető polgármester választás zajlott le, a fővárosi tüntetések szinte jelentéktelennek is tekinthetőek.
Bár a nemzetközi média, a különböző ürügyek kapcsán rendezett, kifejezetten kormányellenes irányba manipulált tüntetések kapcsán előszeretettel cikkezik arról, hogy Magyarországon növekszik a kormányellenes közhangulat, a hétvégi aktuális tüntetésekkel nem igazán sikerült ezt alátámasztani. Az erőlködésszagú, látszólag nem összefüggő tüntetésekről ráadásul kezdetektől nyilvánvaló, hogy azok egy külföldről gerjesztett, összehangolt provokációs folyamat (vagy inkább kísérlet) részei. Ezért ezeket a megmozdulásokat nyugodtan nevezhetjük. CIA tüntetéseknek.
A hétvégi tüntetéseken (melyek állítólagos céljairól beszélni is felesleges) a média szerint több ezren vettek részt. Ami budapesti viszonylatban nem egy dicsőséges létszám! Pláne, ha a szervezők olyan frázisokat viselnek nevükben is, mint Több millióan a 'kitudjamicsoda' ellen... Arról nem is beszélve, hogy ezzel egy időben Ózdon ezrek ünnepelték a megerősített jobbikos polgármestert.
Az egyik tüntetés ráadásul három naposra volt tervezve. Végül több órás vonulgatás után az utolsó helyszínre már csak pár százan érkeztek meg, akik szép lassan haza is szivárogtak... Gratulálunk!
Raspotnik Viktor