Nem erősödött a Fidesz a tegnapi megismételt önkormányzati választásokon! Sőt! Összességében véve elmondható, hogy “égtek” az egy hónappal ezelőtti eredményeikhez képest is!
Ózdon a jobbikos polgármesterjelöl – az első “rendes kanyarban” is győztes – Janiczák Dávid még alaposan rá is vert Fürjesre a Fidesz jelöltjére.
Ózdon a múzeummal szemben a kohászati üzemek lepusztult vastraverzei meredeznek az ég elé. A hajdani gyárból árad a szomorúság és a kilátástalanság. Szemben vele, a Rió diszkó előtt páran pizzát esznek, dobozból. Egy asszony a kapuban azt mondja: “neki mindegy, ki lesz a polgármester, csak munka legyen. Mert az ózdiak most ebből szenvedik a legnagyobb hiányt.” (Egy jó darabig még ezzel a hiányérzettel /is/ együtt kell élniük!)
Jászkiséren is rettenetesen beégett a kormánypárt. Az eddigi nyolc képviselői helyből csak egyet sikerült megmenteniük.
Győrben egy hónapja 16 képviselői helyből 15 – öt a narancsosok taroltak le. Egy független képviselő is valahogyan becsusszant a fideszes társaságba, amit azok nem néztek jó szemmel, és óvtak! Nem sikertelenül, mert a bíróság ebben a körzetben megsemmi8sítette az eredményt, és új voksolást kellett tegnap tartani. Ennek eredményét viszont nem rakják ki a Lendvai utcai pártközpont dicsőségtablójára. A kitúrni szándékozott független jelöl vesésebb eredményt ért el mint egy hónapja! Kétszer annyi voksot söpörhetett be, mint fideszes ellenlábasa. A Fidesznek belegondolni is rossz, hogy milyen eredményt könyvelhettek volna el, ha minden győri választókörzetben meg kellett volna ismételni a választást!
Recsken is komoly bukit könyvelhet el a kormányszövetség. Közelébe sem tudnak szagolni a helyi önkormányzati munkának. A polgármester a jobbikos Nagy sándor lett. A hat képviselő között még egy jobbikos, és négy független lesz a helyi testület tagja.
Szekszárdot némi “parasztáldozat” árán húzta be a Fidesz – KDNP. A polgármesteri helyet az első fordulóhoz képest elég komoly szavazatvesztéssel (bár többen voksoltak mint egy hónapja) megtarthatták, ám egy akkor megnyert képviselői mandátumot elbuktak. Ezt a képviselői helyet az El Qro – Libás duó jelöltje kaparintotta meg.
Összességében elmondható a tegnapi megismételt önkormányzati választások kapcsán, hogy az eredményeken alaposan meglátszik az utóbbi hetek botrányainak hatása. Nem a Fidesz előnyére!
Hogy aztán ebből valami következtetést levon – e a kormányszövetség, meglátjuk! (Szerintünk nem! Marad tovább a dölyf, és a harsány sikerpopaganda. Igaz, a szakadékba való zuhanást is lehet szárnyalásnak mondani. Földet éréskor meg már a fene sem kérdezi, hogy – na milyen volt?
Külföldön is volt egy fölöttébb érdekes népszavazs. Spanyolországban egy szimbolikusnak tekintehető – senkit semmire nem kötelező – népszavazást rendeztek Katalónia tartományba. A tét az országrész függetlenedése volt. A részvételre jogosultak valamicskével több mint a fele (köztük Pep Qardiola a Bayern München futballcsapatának jelenlegi edzője, aki korábban a Barcelona gárdáját trenírozta) adta le voksát.
A függetlenségi törekvésre viszont nagyon szép, majdnem 81 százalékuk szavazott!
A jövőre nézvést – dacára a mostani népszavazás “tétnélküliségére” – komoly belpolitikai, de akár komoly külső következményei is lehetnek!

http://balrad.wordpress.com/2014/11/10/megismetelt-valasztasok-latszik-a-botrany-hatasa-a-kormanyzopartok-eredmenyein/