Lövöldözés tört ki Zágráb központjában egy jogerős bírósági döntés alapján történt kilakoltatási ügy miatt hétfőn délelőtt – írta a Jutarnji List horvát napilap.
Lapértesülések szerint a 45 éves férfi feleségével és két kisgyermekével együtt elbarikádozta magát abban a lakásban, ahonnan először két hónappal ezelőtt próbálták meg kilakoltatni a hatóságok, akkor sikertelenül.
Miután a rendőrség ismételten felszólított a férfit, hogy hagyja el lakhelyét, azonnal pisztolyt rántott, és lövöldözni kezdett, valamint azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát. A helyszínre kiérkezetek a rohamrendőrök és a mentők is, majd lezárták a környező utcákat. Az ostromállapot körülbelül egy órán át tartott. A rendőrség már felkészült, hogy behatol az épületbe, mikor a férfi megadta magát. A lövöldözés során nem sérült meg senki.
A lap úgy értesült, hogy egy horvát veteránról van szó, akinek nincs munkája és akinek felesége is munkanélküli. A lakásban két kiskorú gyermek is tartózkodott. A lövöldözőt és családját egy 100 ezer eurós (30 millió forintos) tartozás miatt akarják kilakoltatni a otthonukból.
(MTI)
Bal-Rad komm: Hát ez a 45 esztendős zágrábi veterán is valószínűleg eltűnődik: MEGÉRTE JUGOSZLÁVIA FELDARABOLÁSÁÉRT FEGYVERT FOGNIA?