Donbassz tegnap délutánjáról és mára virradó éjszakájáról elég rövid összefoglalót tudunk csak írni. Ezt is annyival lehet kiegészíteni, hogy Donbasszban a helyzet változatlan.
A ma reggel kapott információink szerint Liszicsanszknál történt “valami” lényegesebb esemény tegnap késő délután. Ez a “valami” éjszaka is zajlott, és a körülményekből ítélve (megszűnt az áramellátás és a kommunikáció) nem párnacsatáról van szó.
A valcmanista latortüzérség szorgoskodik ahol hagyják ezt nekik a népköztársaságiak. Szorgalmuk “eredménye” tegnap délutántól ma reggelig a beérkezett információk alapján nyolc civil halott Donbasszban.
Ezzel együtt tegnap este Avgyejevka és Jaszinovataja térségében többre is ragadtatta magát Nyalókakirály pribékhada, mint tüzérséggel lőni Donyecket. Közelebb kívántak erőszakoskodni Donbassz fővárosához. Még pontosabban a repülőtérhez. Na ez volt az a fajta törekvés, amit a milicisták nem vettek jó néven. “Meggyőzték” a latrokat, hogy talán jobb lesz nekik is, ha ott maradnak ahol voltak eddig! Efelől a visszatérő latormaradék is beszámolhatott a kijevi udvarnak, miután leadták a veszteséglistát. A fűbe harapot egyedszám nem ismert, csak viszonyítási alap lehet a leolvasztott hat darab tank, a három darb BMP és a három BTR. Ebből kiindulva – testvérek között is – legalább harminchat latoregyed neve kerülhetett le Nyalókakirály zsoldlistájáról.
Donyecki lakosok: “Éjjel – nappal gránátesőben ülünk”
Dzserzsinsz irányából a latortüzérség ez este folyamán még kilőtt egy “Grad” sorozatot Gorlovkára. Bár a város lakossága már szinte teljesen a föld alatt él, mégis egy helyi civil belehalt az esti támadásba. Négy másik súlyosan megsebesült.
Luhanszkból arról értesültünk, hogy este kilenckor a latortüzérség mintegy egy órás ostromot intézett Sztanyica Luhanszkaja irányából. A falu déli pereme környékéről lőtték Luhanszk külvárosát. Emiatt a terror miatt egy civil halt meg, kilencen pedig megsebesültek.
Ezzel nagyjából egyidőben három lator BMP akarta beerőszakolni magát Sztanyica Luhanszkajába. Reggelre talán annyira ki fognak hűlni, hogy közelebbről is megkukkolhatják őket a kíváncsiskodók. Lehet hogy ennek is köszönhető, de azóta csendes a környék.
Mindent egybevetve: a népköztársaságiak körében a látszólagos passzivitás komoly készülődést fed. A kapott képanyag legalábbis ezt bizonyítja: “Valahol Donbasszban…”
kol1 kol2 kol3 kol4

https://balrad.wordpress.com/2014/11/29/donbasszi-osszefoglalo-4/