Szigorúbb pénzmosás elleni szabályok lépnek életbe januártól, a vállalatoknak év végéig nyilatkozniuk kell tényleges tulajdonosukról számlavezető bankjuknál, ennek hiányában nem indíthatnak banki műveleteket jövőre – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Bankszövetség szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a pénzmosás elleni törvény 2013. július 1-i módosítása nyomán a jogi személyiséggel rendelkező hazai vállalkozások és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, valamint az egyéb jogi személyek, például alapítványok, egyesületek képviselőjének 2014. december 31-ig írásban nyilatkozni kell számlavezető hitelintézetüknél tényleges tulajdonosukról, amennyiben ezt korábban nem, vagy nem a jogszabálynak megfelelő tartalommal tették meg.
A hitelintézetek adatai szerint számos – becslések szerint az érintett ügyfélkör egyharmadára rúgó – olyan vállalkozás és egyéb szervezet van, amely nem tett még tényleges tulajdonosi nyilatkozatot.
A tényleges tulajdonosi nyilatkozat több hitelintézetnél elektronikusan is kitölthető, ha a kitöltő egyértelműen azonosítható, például internetbanki felületen kialakított formanyomtatvány esetében, és a személyes ügyfél-átvilágítása korábban már megtörtént.
A tényleges tulajdonos fogalmáról a pénzmosás elleni jogszabály, a 2007. évi CXXXVI törvény 3. paragrafusa r pontja ad részletes tájékoztatást, a hitelintézetek erre vonatkozó tájékoztatói pedig honlapjaikon és fiókhálózataikban érhetők el.
A kötelezettség a lakossági ügyfelekre nem vonatkozik, amennyiben korábban személyes azonosításukra sor került, és számlavezetőjüknél a törvényben előírt adataik és tényleges tulajdonosi nyilatkozataik megfelelően rendelkezésre állnak – olvasható a közleményben.

http://www.bankweb.hu/cegek-nyilatkoznak-tenyleges-tulajdonosukrol/