2014. október 24., péntek

Kiszivárgott hírek

Az Európai Központi Bank (EKB) bankterhelési próbáján (stresszteszt) 25 euróövezeti bank bukott meg a tavaly év végi állapot alapján, főleg olyan országokban, mint Görögország, Ciprus, Szlovénia és Portugália, és közülük tíz pénzintézet még mindig bajban van – ezt közölték a vizsgálat meg nem nevezett ismerői ma.


EKB ECB euroövezet 121030
Ez azt jelenti, hogy az érintett bankok szavatoló tőkéje nem érte el, illetve még mindig nem éri el az előírt mértéket.
A francia és a spanyol bankok várakozáson felül teljesítettek.
Az EKB most vasárnap közli hivatalosan a vizsgálat eredményét, vagyis azt, hogy a próba után közvetlen felügyelete alá kerülő több mint 120 euróövezeti rendszerszintű bank, tőkehelyzete alapján, hogyan állna ki nemzetgazdasági és pénzügyi megrázkódtatásokat. Hiszen ezen felmérések arra engednek következtetni, hogy még korántsem jött el a kilábalás ideje a világválságból. Sőt még most jön majd a feketeleves!
Hiszen a legutóbbi aktivitási adatok alapján fogy a növekedési lendület a közép-európai EU-gazdaságokból is, és ennek elsődleges oka a német gazdaság gyengesége – állapították meg mai térségi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. Az idei első félévben álítólag  - mármint az orbán-i kozmetikázott adatok szerint - a magyar gazdaság teljesített a legerősebben a térségben.
Az egyik legnagyobb londoni gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászai szerint ugyanakkor a térség számára “jó hír” az olajárak esése (amivel az oroszoknak próbálnak inkább betenni).
vihar budapest parlament pesszimizmus adósság magyarország gazdasagtv
Hazánk az élen
A ház elemzői kiemelték, hogy az idei első fél évben a magyar gazdaság teljesített a legerősebben a térségen belül, ám a jelek szerint itt is lassulni kezdett a növekedési ütem. A Capital Economics szakértői közölték: az általuk használt növekedéskövető modell (GDP tracker) arra vall, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékkal növekedhetett a harmadik negyedévben éves összevetésben számolva a második negyedévi 3,9 százalékos éves ütem után.
A ház szerint a várható magyar lassulásban is a német gazdaság megtorpanása az egyik tényező, de valószínűnek tűnik, hogy a költségvetési politikának is volt szerepe. Az áprilisi parlamenti választások óta ugyanis csökkent az államháztartási hiány, és a közszférabeli foglalkoztatottság növekedési üteme is lassult, ez pedig nyomást gyakorol a hazai keresletre – áll a Capital Economics pénteki előrejelzésében.

nemet_BMI
A ház londoni elemzői a lengyel gazdaságban is hasonló lassulást valószínűsítenek: a legutóbbi aktivitási adatokra épülő előrejelzési modelljük szerint az éves összevetésben számolt harmadik negyedévi lengyel GDP-növekedés 2,5 százalék körüli lehetett a második negyedévben mért 3,2 százalékos éves ütem után.
A Capital Economics GDP tracker modellje a cég pénteki prognózisa szerint azt is valószínűsíti, hogy a cseh gazdaság éves növekedési üteme minimálisan ugyan, de szintén lassulhatott a második negyedévi 2,5 százalékról.
Nagy baj lesz?
Más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet a német gazdaság jelentős gyengülésére és az euróövezet egészére – vagyis a közép-európai EU-gazdaságok legfontosabb exportpiacára – ebből eredő növekedési kockázatokra.
Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai azt állapították meg új, felülvizsgált előrejelzésükben, hogy az euróövezet “veszélyesen közel jár” a recesszióhoz.

németorszag_euro_121126
A ház az általa eddig várt 1,1 százalékról 0,7 százalékra rontotta az idei év egészére szóló euróövezeti növekedési előrejelzését, elsősorban a három legnagyobb eurógazdaság, Németország, Franciaország és Olaszország gyenge teljesítménye miatt.
A CEBR szerint nem lehet kizárni, hogy a német gazdaság – amely az euróövezeti GDP-értéknek több mint a negyedét adja – az év közben technikai recesszióba került. A német hazai össztermék a második negyedévben ugyanis 0,2 százalékkal csökkent, és az előremutató mérőszámok alapján a harmadik negyedévben még rosszabbra fordulhatott a helyzet – áll a CEBR elemzésében.
A gyengének talált bankoknak két hetük lesz tőkepótlási tervük benyújtására, amelyet az EKB majd ismét véleményez.
Az EKB-nál nem cáfolták az értesülést. Az EKB egy szóvivője csak annyit mondott, hogy az eredmények majd vasárnap lesznek ismeretesek, és addig minden hír “természetesen igen spekulatív”.
A terhelési próba, majd az EKB felügyeleti szerepének megkezdése az egységes bankfelügyeleti rendszer csúcsán az EU-beli bankunió kialakításának utolsó lépése. A bankunió másik két eleme, az egységes bankműködési szabályzat és benne az egységes betétbiztosítási rendszer, továbbá az egységes euróövezeti bankszanálási rendszer már a helyére került az Európai Parlament és az Európai Tanács tavalyi és idei korábbi közös döntései alapján.

Bíró Dalma összeállítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése