Manapság sokat halljuk az ügyeletes jelszót: Vissza a munka világába! Valójában én ezt nem értem. Az emberek álldogálnak valahol, hogy nyissák ki nekik a kaput ami a munka világába vezet? Ki vannak onnan zárva? Miért kell a munkát keresni, hiszen amerre nézek, csak munka van? Vagy talán munkaHELYET keresnek? Egy olyan helyet ahol szolgálatért pénzt fizetnek?
Ez lenne a MUNKA? Na EZT nem értem. Ez ugyanis nem munka, hanem pénzkereset. Az emberi MUNKA szabad körülmények között zajlik, a teremtés keretein belül. Ha valaki ezt nem tudja elfogadni, ha valakinek a társadalom keretei fontosabbak a teremtés lehetőségeinél, akkor neki nem munka, hanem pénz kell. Persze nehéz ezt most elmagyarázni olyanoknak, akik nem élték meg azt a rendet ami a MUNKÁRÓL, TERMELÉSRŐL szólt, és ezen belül virágzott a hagyomány, a nemzet, az érték, a kultúra. Nehéz elmagyarázni, hogy  mindezen fogalmak, amiket most felsoroltam, az emberi MUNKÁNAK köszönhették létüket fennmaradásukat. És ma éppen azért tűntek el, sorvadnak töredékeikben, mert az emberek MUNKÁT nem végeznek, csak DOLGOZNAK PÉNZÉRT. Mégpedig nem úgy és nem azt amit szeretnének, ahogyan érzik is hogy kellene, hanem azt és úgy, ahogyan a pénzt osztogatók MEGPARANCSOLJÁK NEKIK. Mert ha nem így tesznek, ha nem lőnek magyar rendőrként a másik magyarra, ha nem csapják be magyar tisztviselőként a magyart hitelekkel, biztosításokkal, szabályokkal, rendeletekkel, mert MEGFIZETIK ÉRTE, ha nem szolgálnak engedelmesen pitizve kutyamód a FIZETÉSÉRT, akkor kirúgják őket, és mivel alkotó emberi szabad munkát végezni nem tudnak, csak pénzért dolgozni, mindent megtesznek hogy nehogy pénz és munka nélkül maradjanak. Ki ne szoruljanak a munka világából. Aztán ha mégis kiakolbólintják őket, akkor állhatnak sorban szépen csendesen várakozva, amíg meg nem tanulják hogyan kell viselkedni. Közben a kertek, a mezők, az erdők, folyók, tavak, a szántóföldek, az emberi létezés valódi helyei, a falvak, a templomok kiürültek. A mesterek elfogytak, már semmit elkészíttetni, megjavíttatni nem lehet, csak vásárolni. A tudás tárháza, a hagyomány már csak mulatozásra való, a benne rejlő kincset, az igazi munkás emberi élet tudását már senki sem szomjazza...Ott senki sem áll sorban, hogy beengedjék. Azért senki sem aggódik, hogy onnan kimarad. Az a pusztulás senkinek sem fáj. Pedig "nincs más kigázolás", csak az Isten, csak a Teremtő útja. És nem csak dalolni kell: "Legyen úgy mint régen vót", akként is kell élni, cselekedni. Mert ha nem, egyszer csak feljajdul a megjósolt szó: " Csak az a vég! Csak azt tudnám feledni! ". Bár az embert nem a munka tette emberré, mert embernek teremtetett, de embernek maradni...! No az csak munka, de szabad, alkotó emberi munka által lehetséges. Egyébként biztosan jön a megbánó sóhaj. "Csak az a vég! Csak azt tudnám feledni!" De feledni nagyon nehéz, és az önvád a legsúlyosabb teher lehet az ember lelkén. És utólag..... No ez az ami utólag nem könnyű... Sőt...

Magyar Gábor