Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2014. október 24., péntek
Donbassz: “előjátékok?”
Tegnap késő délutántól mintegy varázsütésre – felélénkültek Donbassz fő hadszinterein az összecsapások.
Elsősorban is Bahmutovka, Gyjebalcsevo, és Volnovaha volt a legvadabb összecsapások színtere.
Bahmutovkánál “új” fegyver jelent meg Nyalókakakirály zsoldoshordáinak kelléktárában. A Bundeswehr rendszeréből 2010 – ben kivont “Leopard – 1″ típusú tankok jelentek meg, és örömmel jelenthetjük ki: vallottak is igen csúfos kudarcot. Hatból hat olvadt acélgyártási alapanyaggá Bahmutovka határában.
Ma reggel váratlanul megjelent ezen a helyszínen az EBESZ – megfigyelőcsoportja. Kifejezték azon óhajukat, hogy Nyalókakirály csapatai behatolhassanak a térségbe, hullagyűjtés céljából. A népfelkelők a javaslatot elutasítoták, és inkább ők fogtak hozzá a martalóchullák begyűjtéséhez. Az EBESZ sürgetésére jött is egy három Kamazból álló konvojocska. A milicisták közölték, hogy ez bizony kevés lesz a gyűjtemény elszállításához. Így aztán megállapodtak, hogy a latorhullákat a népköztársaságiak egy “semleges területen” fölhalmozzák, onnan meg majd elfuvarozza a tetemeket az arra illetékes.
Szmelo mellett az “Ajdar” latorbanda erőlködése végződött igen csúfosan. Tizennégy páncélosuk vált a kezelőegyedek hamvasztókamrájává, és tizenhat más egyéb szállítótechnika lángjai világították be a kaland helyszínét. Este nyolc óra tájban tartott a milícia “létszámellenőrzést”. Száznegyvenhat latoregyed hullája hevert a roncsok között. Hogy a kilőtt és leolvadt járművekben mennyi bandita sült meg elevebnen? – hát arra (mármint a látványra) a népfelkelők nem voltak kíváncsiak. A népköztársaságiak becslése szerint az ott elpusztított ajdaros hiénák száma elérhette a háromszázat. A körülményekről nincsenek információink.
(Egyébként pedig ennek az “Ajdarnak” a Rajgorodka – Pertovszka térségében tábort vert falkarészlege összecsapásokba keveredett a Nemzeti Gárda zsoldosaival, akiknek feltett szándékuk, hogy Kijev ellen fognak vonulni.)
Donyecket mára virradóan “kímélték” a latrok. A repülőteret lődözgette a latortüzérség, ám az intenzitás messze alulmaradt az eddigiekhez képest.
Ugyanakkor beszámolók szerint alaposan földuzzadt a város körül a valcmanista hiénahorda egyedszáma, és a kellétár is rendesen fel lett töltve.
Ma reggel Sztrjukovo és Sztarognatovka lakott területeit lőtte a brigantik tüzérsége.
Kumsackojét szintén támadta valcman latortüzérsége. Itt két civil súlyosan megsebesült.
Novalaszpánál két milicista sebesült meg egy tüzérségi gránáttól.
Gyjebalcsevohoz közel Bugaszban ma reggel kézifegyverekkel estek egymásnak a küzdő felek. Itt a milicisták rajtaütöttek egy kószáló zsoldoscsoporton.
Maripol közeléből a tegnapi elcsitult tankütközet után ma reggel ismét összecsapások lármájáról kaptunk beszámolót.
Pavlopol mellett az ottani víztározó birtoklásáa miítt kezdődtek ma reggel harcok.
Kominternovo térségében a népköztársaságiak igen aktívakká váltak, és megkezdték a banditacsoportok felszámolását. Pillanatnyilag igen heves harcok folynak.
Bjelovodszk eddig “megúszta” a latortüzérség szorgalmát. Ma reggel viszont a “Donbassz” hiénagyülekezet önjáró tarackjai elkezdték lőni a lakóépületeket.
Szorosan nem ide kapcsolódó hír, de indulásra kész a “Fehér Konvoj V.”
A népköztársaságiak vezérkara meglátása szerint a Kijev által vasárnapra kiírt “választások” után Nyalókakirály banditasereglete támadást fog indítani Donbassz ellen. A jelek arra utalnak, hogy az előkészületek hamarosan befejeződnek. Jelentések szerint három katonai repülőtér jelentős mennyiségű kerozinszállítmányt kapott az utóbbi három napban.
Zaharcsenko tegnapi kijelentése a közeljövő várható súlyos harcairól a jelek szerint nem alaptalanok voltak.
A legfrissebb donbasszi értesüléseink szerint Gorlovkát ma délelőtt (helyi idő szerint) délelőtt kilenc óra óta folyamatosan, és rendkívüli intenzitással lövi a valcmanista latortüzérség.
A gyjebalcsevoi katlanból történő kilövöldözés érinti Jenakijevot, Gyjebalcsevot, és Sahtyorszkot is. A célpontok kizárólag lakott területek.
Kijut az “áldásból” Donyeck “Kirov” – kerületének is. A jelentések szerint a latortüzérség ámokfutásának nagyon sok a civil halottja.
A népköztársasági tüzérség délután három órakor “Grad” sortüzekkel elpusztíthatott jónéhány latorlöveget, mert a tűzcsapást követően észlelhetően meggyérült a katlanbéli lövöldözés.
A már két hete a Szmelo – környéki mezőkön szanaszéjjel heverő (a kutyának sem kellő) ajdaros banditák tetemeit a milicisták földelik el. Kijev nem küld senkit “hőseiért”
Az Andrejevka felől lövöldöző bérgyilkosokat ugyanez a sorozatvető üteg szórta meg. Az eredmény itt is csend lett.
Magyar idő szerint délben latortankok tucatjai indultak meg a donyecki repülőtér ellen. A városban utcai harcokra készül a milicia!
A legújabb hírek szerint Nyikisinonál igen komoly tüzérségi tűzpárbaj dúl. A hírek szerint a népköztársasági erők “Grad” vetőgépeinek Nyikisino irányába való vonulását figyelték meg környékbeli lakosok.
Délen Novoazovszk környékén a népköztársasági erők harckocsijai Pavlopolje melletti latorpozíciókat semmisítettek meg.
Sztarognatovka és Zamozsnom életben maradt pribékjei a mai napot életük végéig emlegetni fogják. Vagy három tucatnyi ezt már nem tudja megtenni!
Kazányi tatárüteg osztja az “áldást” a volnovahai banditák nyakába
Micsurinot a valcmanista zsoldostüzérség lőtte. Két civil belehalt.
Novolaszpánál kézifegyverekkel lövik egymást a felek.
Tegnap este Moszkvában Lavrov külügyminiszter már nem csak “összevonta” szemöldökét, hanem kimondottan rosszallóan “mordult” is egyet Nyalókakirály donbasszi erődemonstrációjának láttán. Lavrov külügyminiszter szerint a latorhad minden lehetséges módon történő megerősítése nem igazán szolgálja a minszki megállapodás érvényesítését! Aminek pedig jó vége nem lehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése