A Hetek információi szerint is tart az Orbán-kormány egy esetleges CIA felforgató művelettől Magyarországon. A napilap összefüggést lát aközött, hogy a közelmúltban gyanús körülmények közt, különböző korrupciós ügyek miatt bukott meg a cseh kormány, valamint hivatkozik arra, hogy a prágai lapok titkosszolgálati akciót sejtenek a történtek mögött. A magyar sajtó most összefüggésbe hozta a térségi államban történteket azzal, hogy az Amerikai Egyesült Államok korrupciós ügyekre hivatkozva beutazási tilalmat rendelt el magyar állampolgárok ellen, vagyis de facto szankciókat hirdettek meg a miniszterelnök holdudvara ellen.
A lap értesülései szerint fideszes körökben számolnak egy olyan lehetőséggel, hogy a CIA felforgató műveletet kezdhet a kormány eltávolítása céljából. Nem egyedi ez a feltételezés, korábban ugyanis már látható volt, hogy a nyugati pénzügyi körök a kormány eltávolítására készülnek. A jelenlegi szankciók, a beutazási tilalom ugyanis nem előzmény nélküli történés, hanem egy hosszadalmas nyomásgyakorlás, kényszerítő intézkedések sorozatának folytatása. Már amikor a Templeton visszadobta az általa birtokolt kötvények nagy részét, előrevetítettük, hogy számítani lehet további lépésekre, melyek a kormány anyagi mozgásterének csökkentését célozzák. Ez egy hosszadalmas folyamat, melynek során a nyugati körök fokozott nyomást helyeznek a magyar kormányra, hogy az a jelenleginél ellenségesebb pozíciót vegyen fel Moszkvával szemben. Ennek a nyomásgyakorlásnak része volt a brutális mértékű kötvényvisszadobás, a túlzottdeficit-eljárás újraindítását újra és újra felemlegető nyugati szakértői nyilatkozatok és brüsszeli fenyegetés, a magyarországi bankok leminősítése is.
A beutazási tilalom már csak ennek a folyamatnak a tetőzése, amit pénzügyi téren határozott figyelmeztető lövések előztek meg.
Hídfő.net | Orbán ViktorWashingtonnak már nem elég a mérsékelt atlantizmus
A Hetek információi szerint a kormánypárt belső köreiben mostanra mindenki biztos abban, hogy Washingtonban "nagyobb fokozatra kapcsolták" az Orbán-rendszer elleni politikát. A hónapokon át húzódó pénzügyi manővereket, a forint elleni támadásokat követően diplomáciai jelzés értéke volt annak, hogy az amerikai külügyminiszter nem fogadta Szijjártó Pétert washingtoni bemutatkozó látogatása során, hanem egy alacsonyabb rangú személyt küldött maga helyett.
Ezt a diplomáciai jelzést azonban megelőzte a nyugatbarát hazai média által kezdett lejárató kampány, melynek során a külügyminiszter személyét célozták és anyagi helyzetét górcső alá véve kezdték meg a Szijjártó Péter elleni hangulatkeltést. Mindez nem tekinthető véletlennek, tekintve, hogy a lejárató kampány kezdete után egyértelművé vált; Washington nem fogadja el a magyar külügyminiszter személyét.
Ebben a - láthatóan az amerikai külüggyel összhangban cselekvő - lejárató kampányban olyan sajtóorgánumok vettek részt, melyek kormánypolitikusok kijelentései szerint is együttműködnek külföldi titkosszolgálatokkal. Semjén Zsolt korábban kijelentette, hogy az Index.hu liberális sajtóorgánum összhangban cselekszik azzal, az Ukrajnában zajló titkosszolgálati művelettel, melynek célja a kettős állampolgárság lejáratása, a kettős állampolgárság betiltásának előkészítése. Később az Index.hu saját bevallása szerint is egy jelenleg az Egyesült Államokban élő, Oroszországban halálra ítélt ügynökkel konzultált, mielőtt közvetlen a választások előtt megkezdték a Kovács Béla jobbikos politikus elleni lejárató kampányt.
Ugyanez a média adta le a "kezdőlövést" Szijjártó Péter lejáratása ügyében, amely esetben kis késéssel bebizonyosodott, hogy az amerikai külpolitika szócsöveként cselekedtek; olyan irányban kezdték meg kitaposni az utat, melyet az amerikai külügy két hét késéssel nyilvánosan is felvállalt. Mindez megerősíti, hogy egyes liberális sajtóorgánumokat Washington üzenő füzeteként kell kezelni. Ha ezek a sajtóorgánumok biztosak abban, hogy a Fidesznek tartania kell egy CIA akciótól, akkor tartania is kell, mert az ilyen információk megszellőztetése az amerikai külügy szándékainak megnyilvánulása.
Az Orbán-kormány valószínűsíthetően egyébként is készült egy olyan helyzetre, melynek során Washington felforgató akcióval destabilizálhatja a magyar kormányt, és a kijevi puccshoz hasonló folyamatok kezdődhetnek Budapesten. A harmadik Orbán-kormány megkezdte az állami adminisztráció decentralizálását, amit a kijevi puccs tapasztalatai tettek szükségessé.
Emellett arra sem árt emlékezni, hogy a közelmúltban rejtélyes körülmények közt, két sörre hivatkozva távolították el tisztségéből Zsombok György dandártábornokot, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) főigazgató-helyettesét. Az NVSZ a rendvédelmi dolgozókat, a polgári titkosszolgálatok és a közigazgatás alkalmazottait távolíthatja el, olyan indokokra hivatkozva, mint korrupció, kötelességek nem teljesítése vagy törvénysértő módon teljesítése. Zsombok György félreállítása részét képezi egy olyan hatalmi játszmának, melynek részeként a helyette kinevezett személy részt vehet az egyes hatalmi ágakban kezdett tisztogatásban. Ha a CIA saját emberét ültette Zsombok helyére, az Orbán-kormány több frontos harccal kell szembenézzen, aminek részét képezhetik az online közösségi hálókon különböző indokkal kezdett szervezkedések is, korrupció elleni csoportok, de az imént bevezetett internetadó elleni tiltakozás is könnyen tévútra vezethető provokátorok alkalmazásával.


http://www.hidfo.net/2014/10/24/orbant-nyugatrol-puccsolhatjak-meg