Megtorpanni látszanak a szíriai harcok - a rendkívül gyors, Asszad hadsereg sikerek lelassultak, mivel az ország nagy részét már visszafoglalták. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a hadsereg most arra, hogy a meglévő területeket megtisztítsa, biztosítsa. A megnövekedett területekkel megnövekedtek a határvonalak is. Ezen pedig az járt ki-be, aki akart. Most kezd felállni az új határvédelem, és komoly eredményeket érnek el. Libanon felől egy húsz járműből álló konvojt pusztítottak el, 68 terrorista halt meg. A libanoni határőrség és média megerősítette a hírt , - de hasonló sikert értek el, mikor szintén Libanon felől átlépő iszlamistákat követtek, akik elvezették a hadsereget egy Damaszkusz és Libanon között lévő alagútrendszerhez, ahol fegyvereket tároltak és robbanó eszközöket állítottak elő.
Jelenleg több városban vannak elszórt lövöldözések, mint például Hama, vagy Homsz, de 3 nappal ezelőtt egy 60 fős Damaszkuszban gyülekező terrorista bandát bombáztak le a légierő helikopterei, majd számolta fel a helyi milícia (nem a hadsereg). Arra sem volt korábban példa, hogy a dzsihádistákat a hadsereg jelenléte nélkül maga a falu lakói számolták fel, - de most már erre is van példa. A jelenlegi legnagyobb két összecsapás helyszíne Aleppo, és Dayr El-Zor. Aleppoban a belső óvárosba szorultak be a körbekerített ISIS csapatok. Több kísérletet tettek arra, hogy alagutat ássanak és úgy jussanak ki, de a hadsereg már műszerekkel figyeli a talajt, és eddig két nagyobb alagút építési próbálkozást is berobbantottak. Az Aleppo belső területére beszorult fanatikusok nem adják meg magukat, a harcok még hetekig elhúzódhatnak.
Zöld: szír területek, - kék: kurd területek, - sárga: "Szíriai Szabad Hadsereg", - barna ISIL, - lila: jelenlegi legnagyobb háborús gócok
Dayr El-Zor területén volt az elmúlt hetek legádázabb összetűzése. A terület két okból nagyon fontos. Az első, hogy ez az egyik legnagyobb szír gázmező igazgatási központja, de van még egy nagyon fontos szerepe. Másik, hogy az összecsapást követően a szír és kurd területek közé beékelődő ISIL területen szinte egyetlen város sem maradt az ISIL kezén, csak sivatag. Aleppo, Rakka, és most Dayr El-Zur. Mindegyik az Eufrátesz partján (Aleppo csak a "közelében") fekvő város. Ha a térképen a köztes területet megszemléljük, láthatjuk, hogy az ISIL kezén maradt terület nem sűrűn lakott - települések természetesen vannak - és egyetlen nagyobb városa sincs. Fontossági szempontból nézve majdnem fontosabb lenne felszabadítaniuk a délen még a Szíriai Szabad Hadseregnek nevezett, "mérsékeltebb" terrorista banda kezén lévő, sokkal sűrűbben lakott területet.
Szíria sűrűn lakott része az ország nyugati felén húzódó, észak-déli irányban elfekvő terület. Damaszkusz, Homsz, Hama, Aleppo, mind ezen a vonalon fekszenek.


http://www.hidfo.net/2014/09/05/sziria-helyreallitja-hatarvedelmet