Hetekkel ezelőtt a nemzetközi médiában terjedni kezdett a hír, miszerint Igor Sztrelkov, a szlavjanszki népi milícia vezetője súlyosan megsérült. Olyan hírek is jöttek, miszerint életét vesztette a harcokban. Később az ukrán médiában spekulációk terjedtek arról, hogy a felkelők többi vezetőjével együtt "Oroszországba menekült". Most, hogy az Ukrajnából leszakadó térségek és Ukrajna közt tűzszünettel, majd demilitarizált zónával stabilizálódhat egyfajta határvonal, újra hallani Igor Sztrelkovról. A milícia tagjai szerint Sztrelkov a harcos zarándokútjára indult, és szent helyeket jár végig.
Igor Sztrelkov az új-oroszországi szabadságharc egyik meghatározó alakja. A harcok kitörésétől kezdve jelen volt, ő látta el Szlavjanszk város védelmének irányítását. Kiváló teljesítményt nyújtott, nagyon erős védelmi csoportot hozott létre, hónapokon keresztül tartották fel az ukrán hadsereg nyomását. Amikor az első offenzíva megkezdődött, Sztrelkov és emberei - kitörve az ostromgyűrűből - áthajtottak Donyeckbe. Emiatt sok kritika érte, de később bebizonyosodott, hogy nagyon nyomós oka volt rá. Tudomására jutott ugyanis, hogy Donyeck városának vezetőségében felmerült a tárgyalás és megadás gondolata.
A visszavonulás hátterében az áll, hogy a szlavjanszki vezető tudta; Szlavjanszkot fel lehet adni, de Donyecket nem. Ezért összes emberével inkább Donyeck védelmére kelt útra, átengedve a két kisebb jelentőségű várost az ukránoknak. Mikor megalakult a Donyecki Népi Köztársaság, az új vezetésben Sztrelkov lett a hadügyminiszter. Ennek ellenére folyamatosan járta a hadszíntereket, és az első vonalakban is ott volt a milícia tagjaival. Éppen emiatt, három héttel ezelőtti eltűnése először csak kérdéseket, majd sokakban megrendülést hozott, mert elterjedt halálhíre. Szerencsére él és virul.
Sztrelkov megrögzött hazafi, mélységesen vallásos, az orosz birodalmi hagyományok embere. Ha valóban zarándokútra indult, az egyet jelent; az ukrán konfliktust lezártnak tekinti, és lélekben már az újabb Nagy Honvédő Háborúra készül.


http://www.hidfo.net/2014/09/05/igor-sztrelkov-szent-helyeket-jar-vegig