2014. július 17., csütörtök

Több mint egymillióan váltak földönfutóvá Irakban idén

Az iraki felkelők és a kormány hadserege közti harcok miatt év eleje óta mostanáig milliós tömeg menekült el otthonából.
menekultek irak
Illusztráció
Csak júniusban több mint 650 ezer ember hagyta el Moszult és más iraki nagyvárosokat.
Több mint 1,2 millió ember kényszerült elmenekülni otthonából és vált földönfutóvá Irakban az idei évben az országban folyó felkelés miatt - közölte az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalát (OCHA).
A világszervezet helyi idő szerint szerdán este New Yorkban közölte, hogy csak júniusban több mint 650 ezer ember menekült el Moszulból és más iraki nagyvárosokból azután, hogy az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet számos iraki várost elfoglalt az elmúlt hetekben.
Az ILIÁ már tavaly decemberben ellenőrzése alá vonta a Bagdadtól nyugatra fekvő Fallúdzsa városát, az elmúlt hetekben pedig számos szunnita többségű, északnyugati területet elfoglalt. Megfigyelők attól tartanak, hogy a még az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat által is túl radikálisnak tartott szervezet támadásai miatt Irak több részre szakadhat.
Forrás: MTI/hirado.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése