2014. július 12., szombat

Még a hét folyamán létrehozzák az IMF alternatíváját

A BRICS csoport még ezen a héten indítja az IMF alternatívájaként közösen létrehozott nemzetközi fejlesztési bankot, hogy ellensúlyozzák a nyugati országok túlzott befolyását a globális pénzmozgásokban. Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika vezetői július 15-én Brazíliában hoznak össze egy csúcstalálkozót, amin döntést hoznak a bank központjainak helyszíneiről. Egyelőre Sanghaj és Új Delhi jöhet szóba, mint az új fejlesztési bank központja.
A BRICS fejlesztési bank egy alternatívát fog megjeleníteni a nyugatról vezérelt Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben. A pénzintézet célja elsősorban közös tartalékképzés a fejlődő országok gazdaságának élénkítésére. Valamint Kína és Brazília már megállapodott, hogy nemzetközi tranzakcióik több mint felét a dollárt mellőzve hajtják végre.
A fejlesztési bank indítását megelőző találkozókon már döntöttek arról, hogy a BRICS országok mintegy 10 milliárd dollárnyi összeggel járulnak hozzá a pénzintézet alaptőkéjéhez. Az új fejlesztési bank azonban előnyben fogja részesíteni a nemzeti valutákat a közös pénzzel szemben, vagyis az adott országok egymás közt saját pénznemükben fogják intézni a kifizetéseket, nem pedig a dollárt helyettesítő egyetlen, alternatív pénzben.
Hídfő.net | BRICS csoport
A tagok eredetileg 240 milliárd dolláros alapot szerettek volna, de ehhez nem jött össze elég pénz. Kína 41 milliárd, Brazília, India és Oroszország egyenként 18 milliárd, Dél-Afrika 5 milliárd dollárt fog beletenni az alapba. Az orosz pénzügyminiszter azt mondta, hogy ez a két téma az, amikről a jövő héten minden bizonnyal döntenek, de lesz még számos olyan kérdés, amit csak elkezdenek tárgyalni, határozni csak később fognak. Oroszország januártól veszi át a BRICS soros elnöki tisztét. Jurij Usakov, az orosz államfő tanácsadója már erre az időszakra gondolva beszélt arról, hogy létre kell hozni a BRICS-országok energetikai szövetségét. Ennek keretében felállítanák a tagországok energiabiztonságát célzó közös – ahogy fogalmazott – “üzemanyagtartalék-bankját”, és megalapítanák a BRICS energetikai intézetét, amely a világ szénhidrogénpiacának eseményeit követi és elemzi. Jurij Usakov szerint szükség van még az öt tagország vezető egyetemeit érintő konglomerátum felállítására is, különös tekintettel a közgazdasági és a technológiai szakokra. Az orosz elnöki tanácsadó bejelentette, hogy a legközelebbi BRICS-csúcsot az oroszországi Ufa városában rendezik jövőre, július 9-10 között.
A BRICS-országokban él a Föld népességének 40 százaléka, a 2000-es 16 százalékról 2010-re 25 százalékra emelkedett részesedésük a világ GDP-jéből.
A tengely kiegyenlítődik... Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

http://www.hidfo.net/2014/07/12/meg-het-folyaman-letrehozzak-az-imf-alternativajat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése