2014. július 12., szombat

A kurd hadsereg elfoglalt egy olajmezőt Észak-Irakban

Kurd fegyveresek elfoglaltak Észak-Irakban egy állami tulajdonban lévő olajmezőt, - a Kirkuk városa melletti létesítményekben azt követően vették át az irányítást a fegyveresek, hogy a kurd politikai párt kivonult a kormányból. Az új tulajdonosok elküldték az ott foglalkoztatott arab munkásokat és a helyi kurd lakosság soraiból toboroznak munkaerőt.
Hídfő.net | Olajmező Észak-Irakban
Az energiaügyi minisztérium kritizáló nyilatkozatot adott ki, de láthatóan a kormány nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel. Eközben a kurd külügyminiszter, Hosziar Zebari a médiának nyilatkozva elmondta, hogy innentől nincs megállás, visszavesznek mindent, amit elvettek tőlük. Elmondása szerint az ország már régóta három részre szakadt, a gyakorlatban a kormány fennhatósága nem terjed ki a fővároson kívülre, és három államalakulat működik Irak területén: a kurd állam, az ISIS által kikiáltott Iszlám Állam és a bagdadi kormány. Zebari felszólította az iraki vezetőket, hogy készítsék elő az ország föderalizálását, ellenkező esetben az ország teljes összeomlása várható heteken belül.


http://www.hidfo.net/2014/07/12/kurd-hadsereg-elfoglalt-egy-olajmezot-eszak-irakban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése