2014. július 18., péntek

Lavrov: “Mától visszalövünk”! Putyin: “Tűzszünetet!”

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mai interjújában – amit a “Rosszija 24″ csatornának adott – kijelentette: “meg fogjuk semmisiteni azokat az ukrajnai tűzfészkeket, ahonnan országunk területére lőnek.” (Ilyesmi tegnap két alkalommal is megesett! B-R)


“Ezidáig csak azért nem toroltuk meg ezeket a támadásokat, mert vagy nem volt minden kétséget kizárhatóan szándékos az átlövés, vagy mert az ügy kezelése nem hozzáértő módon történt. A mai naptól azonban ezen változtatunk” – jelentette ki.
Néhány nappal ezelőtt a védelmi miniszter helyettese – Anatolij Antonov – nyilatkozott úgy, hogy Moszkva magyarázatot követel Kijevtől a sorozatos provokációkra, és a két ország határának ukrán oldalán érzékelhető nagyarányú katonai csapatösszevonásokra.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig ugyancsak ma, tűzszünetre szólította fel a Donbasszban harcoló feleket azután, hogy csütörtök délután lelőtték a Malaysia Airlines utasszállító gépét Donyeck – régióban.
Ma délelőtt Luhansz egyik piacára belőtt a latortüzérség. A támadásban négy civil a helyszinen meghalt, sokan súlyosan megsérültek.
A legfrissebb hirek szerint a tegnap lelőtt maláj repülőgép a kijevi légirányitás utasitására a szokásos magasságnál jóval alacsonyabban repült.

https://balrad.wordpress.com/2014/07/18/lavrov-matol-visszalovunk-putyin-tuzszunetet/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése